Nyugodt szenteste a tűzoltóknál és a mentőknél

Vágólapra másolva!
Egy karácsonyfa és egy adventi koszorú kapott lángra, nagyobb tűzesethez azonban nem riasztották a budapesti tűzoltókat szenteste. A mentőszolgálatnak sem volt több riasztása, mint más napokon.
Vágólapra másolva!

A tűzoltóság ügyeletes tisztjének szerdai tájékoztatása szerint a két tűz egyike sem okozott nagyobb kárt. Szerdán reggel egy hóban elakadt mentőautóhoz kérték a tűzoltóság segítségét Pilisvörösváron.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője szerint nem riasztották a szokásosnál többször a mentőket sem. Ugyanakkor szenteste mintegy tucatnyi, főként gyógyszerrel elkövetett öngyilkossági kísérlethez kellett kivonulniuk. 15-20 esetben pedig hajléktalanok elhelyezéséhez kérték a mentők segítségét.

A Budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálathoz húsz hívás érkezett kedd délután és este - mondta Búza Domonkos, Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke szerdán. Búza szerint az országban működő 34 telefonos segélyszolgálatuk mindegyikéhez ugyanennyi hívás futhatott be szenteste. Egy átlagos hétköznap mintegy 40-50-en tárcsázzák a segélyszolgálatok telefonszámát. Búza elmondta, hogy a beszélgetések témája karácsonykor főként az elmagányosodás és az emlékezés. Két hívás érkezett öngyilkosságot fontolgató segélykérőtől, ugyanakkor volt, aki szép emlékeit osztotta meg a segélyszolgálat munkatársaival.