SZDSZ: Sumákolás orvosokat küldeni Afganisztánba

Vágólapra másolva!
Az MDF továbbra is ellenzi, hogy Magyarország egészségügyi alakulatot küldjön Afganisztánba - hangzott el a határozatról szóló vita végén. Az ellenzéki párt szerint ez a küldetés ugyanannyiba kerül és ugyanolyan veszélyes, mintha őrző-védő alakulatot küldenénk. Az SZDSZ szerint az eredeti, őrző-védő alakulatokról szóló javaslatnál kellett volna maradni. A Fidesz és az MSZP azonban támogatja a javaslatot, így a parlament várhatóan megszavazza a határozatot.
Vágólapra másolva!

A parlamenti szavazás előtt tovább folyt a vita az Afganisztánba küldendő magyar egészségügyi alakulatról. Kovács László külügyminiszter előterjesztőként felsorolta azokat a korábbi döntéseket, amelyekkel Magyarország már részt vállalt a terrorizmus elleni harcban. Így tavaly októberben hazánk átengedte légterét az afganisztáni hadművelet - az Enduring Freedom - számára, 2001 decemberében pedig engedélyezte a nemzetközi békefenntartó erők átvonulását az ország területén.

Kovács elmondta, a magyar egészségügyi alakulat február 15-én kezdené meg küldetését Afganisztánban, ahol egy német tábori kórházban teljesítenének szolgálatot hat hónapig. A külügyminiszter a korábbi vitákra utalva hozzátette, a missziót vezető Németország eredetileg sem harci alakulatot kért Magyarországtól, hazánk ezért - mielőtt az egészségügyi csoport mellett döntött - először őrző-védő kontingenst ajánlott fel.

Válaszok a terrorizmusrahttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/47165.71.11581311078321303235?A Fókusz Online ajánlatában

Az Országgyűlés külügyi és honvédelmi bizottsága már korábban támogatásáról biztosította az egészségügyi alakulat kiküldéséről szóló határozatot. A külügyi bizottság részéről Csapody Miklós MDF-es képviselő ugyanakkor a keddi parlamenti ülésen különvéleményét megfogalmazva elmondta, pártja nem támogatja egy ilyen csoport küldetését sem. Csapody szerint az egészségügyi alakulat ugyanannyi pénzbe kerül, ráadásul ugyanúgy egyenruhás szolgálatot teljesítene, mint egy őrző-védő csoport.

A szintén MDF-es Karsai Péter elmondta, a honvédség nehéz helyzete miatt nem szabad részt vennünk ilyen nemzetközi akciókban. Karsai hozzátette, korszerűtlen a hadsereg eszközállománya, és csökkent a honvédség létszáma is.

Simicskó István (Fidesz) elmondta, pártja elkötelezett a terrorizmus elleni harc mellett, ugyanakkor hozzátette, az afganisztáni misszió nem NATO-akció, ezért nem is függhet össze NATO-kötelezettségeinkkel. A politikus közölte, béketeremtő küldetésről van szó, ezért döntött úgy a Fidesz, hogy az őrző-védő egység helyett egészségügyi alakulat kiküldését támogatja.

Eörsi Mátyás az SZDSZ részéről elmondta, jobbnak tartották volna, ha maradt volna az eredeti, őrző-védő alakulatról szóló javaslat. Eörsi szerint ami most történik, az "sumákolás", az egészségügyi alakulat küldésével ugyanis kibújik az ország a valódi feladatok alól. A politikus szerint érdemes lenne elgondolkodni azon, mi lenne, ha Magyarországot támadás érné, és a szövetségeseink csak orvoscsoportokat küldenének a segítségünkre. Eörsi hozzátette, az afganisztáni küldetés valóban jár veszéllyel, a katonák azonban ennek tudatában vállalták ezt a pályát.

Göndör István szocialista képviselő úgy vélte, Magyarországot presztízsveszteség érte amiatt, hogy nem az őrző-védő alakulatok mellett döntött. A politikus Simicskó István megjegyzésére reagálva elmondta, az afganisztáni küldetés valóban az ENSZ-hez kapcsolódik, ugyanakkor a NATO is mögötte áll.

Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára elmondta, nem érti az MDF álláspontját. Iváncsik hozzátette, a magyar egységek már más külföldi akciókban is részt vettek. Az ezek során szerzett tapasztalatok is azt támasztják alá, hogy magyar kontingens is részt vehet az afganisztáni misszióban.

Kovács László külügyminiszter zárszavában szintén az MDF felvetéseire reagálva elmondta, ha valóban olyan rossz állapotban van a magyar hadsereg, hogy semmilyen külföldi misszióban nem vehet részt, akkor bizonyára arra is alkalmatlan, hogy Magyarországot megvédje. Kovács szerint, ha ez így van, akkor azon is el kell gondolkodni, hogy az Orbán-kormány - amelynek az MDF is tagja volt - mit tett a honvédségért az elmúlt négy évben.