Az alkotmánymódosítás lényege

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!
Megszavazta a parlament az alkotmánymódosítást/itthon/20021217varhatoan.html

A most elfogadott módosítás szerint az alkotmány kimondja, hogy az EU és a Magyar Köztársaság közösen gyakorolja az alkotmányból eredő hatásköröket, az Európai Unió egyes intézményei ugyanakkor bizonyos hatásköröket önállóan is gyakorolhatnak.

A jogszabály rögzíti, hogy a csatlakozásról 2003. április 12-én ügydöntő népszavazást kell tartani, azzal a kérdéssel: "Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?" Az alkotmánymódosítás kitér az Országgyűlés és a kormány viszonyának, korábban sokat vitatott rendezésére is. A törvénymódosítás értelmében Magyarországot a kormány képviseli az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben.

Az alkotmányba ugyanakkor bekerült, hogy a kormány uniós tárgyalásokkal összefüggő tájékoztatási kötelezettségéről, illetve az Országgyűlés ellenőrzési jogöréről egy külön kétharmados törvény rendelkezik majd.

A jogszabály kimondja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Magyar Köztársaság bankja, illetve a jegybank külön törvényben meghatározott módon felelős a monetáris politikáért. Az alkotmánymódosítás szabályozza azt is, hogy az MNB elnöke külön törvényben meghatározott feladatkörében rendeletet bocsát ki, amely törvénnyel nem lehet ellentétes.

A szabályozás részletesen kitér a választójoggal kapcsolatos, az uniós csatlakozásból eredő változásokra is.