Öt évet kaphat Zalatnay

Vágólapra másolva!
Öt év körüli, letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész perbeszédében Zalatnay Saroltára. Az énekesnőt csalással vádolják. Ítélet jövő héten várható.
Vágólapra másolva!

Tanúmeghallgatással és perbeszédekkel folytatódott a Fővárosi Bíróságon a csalással vádolt Zalatnay Sarolta pere. Az ügyész a hétfői tárgyaláson a vádirat alapján kiszabható 2-12 év közötti börtönbüntetés középmértékéhez közeli, öt év körüli, letöltendő börtönbüntetést kért Zalatnayra.

Zalatnay Sarolta - a vád szerint - cégeinek pénzügyi nehézségei, behajthatatlan kintlevőségei miatt 1996-ban és 1997-ben mintegy 120 millió forintnyi hitelt vett fel magas kamatra magánszemélyektől. A kölcsön nagy részét azonban nem fizette vissza. Az ügy vádlottjai korábbi valomásaikban beismerték, hogy kölcsönt vettek fel és annak jelentős részét nem fizették vissza.

A vád szerint a hitelfelvételeket részben az énekesnő intézte, de segített neki egy pénzügyi tanácsadó cég is. A cég két tulajdonosa és egy, a kft. nevében eljáró ügyvéd szintén vádlott az ügyben.

Zalatnay Saroltát az ügyészség hitelezési csalással, tartozás fedezetének elvonásával, gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásával és okirathamisítással vádolja. A bíróság valószínűleg még decemberben ítéletet hirdet az ügyben.