Vágólapra másolva!
Nyomozást rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn ismeretlen tettessel szemben hűtlen kezelés elkövetésének alapos gyanúja miatt. A vád szerint a Magyar Fejlesztési Bank több mint egymilliárd forintos veszteséget szenvedett el egy tranzakció során.
Vágólapra másolva!

A Bűnügyi Főigazgatóság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága a Keller László vezette közpénzügyi államtitkárság feljelentése alapján indította a nyomozást. Előbb feljelentés-kiegészítést rendelt el, amelynek lefolytatása során adatokat és iratokat szerzett be - közölte az [origo]-val Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Ezekből megállapítható, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Rt. 2001 nyarán 450 millió euró értékben bocsátott ki kötvényt. Az 5,25 százalékos fix kamattal kibocsátott kötvényből befolyt összeget nem fektették be, hanem a bankközi piacon az 5,25 százalékos szintnél alacsonyabb kamatra helyezték el.

Az ORFK honlapján található közlemény szerint az ilyen módon keletkezett kamatveszteség különböző, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. előtt ismert pénzpiaci műveletekkel csökkenthető lett volna, azonban erről nem intézkedtek. A mulasztás miatt a Magyar Fejlesztési Bank Rt. mintegy 1124 millió forint többletveszteséget szenvedett el, amely vagyoni hátrányként jelentkezik - állítja a rendőrség.

Az MFB vezetősége emiatt az ügy miatt mentette fel a korábbi igazgatót, Baranyay Lászlót.