Fegyveres rablás Debrecenben

Vágólapra másolva!
Egy fiatal pár fegyverrel rabolt ki egy férfit hétfő délután Debrecenben a belvárostól mintegy másfél kilométerre lévő Benedek téren.
Vágólapra másolva!

Gyulai József rendőr főhadnagy a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatása szerint egy fiatal férfi és egy nő maroklőfegyverrel és késsel fenyegetett meg egy férfit, aki az aznapi állatvásáron komoly bevételre tett szert. - A támadók eddig tisztázatlan körülmények között elvették a férfi táskáját, amiben több mint 800 ezer forint készpénz volt - tette hozzá. A megtámadott férfi azonnal rendőri segítséget kért, a helyszínre érkező rendőrök lezárták a környéket, s a személyleírás alapján néhány percen belül a közelben elfogtak egy férfit, akiben a sértett felismerte az egyik rablót. Ruházatának átvizsgálásakor, kabátja zsebéből előkerült az ellopott készpénz.

A rendőrök hamarosan elfogták a rabló bűntársát is. - A 27 éves férfit és 18 éves élettársát - mindketten debreceni lakosok - fegyveresen elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe a rendőrök - mondta Gyulai József. A bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.