Orvosok is mehetnek Afganisztánba

Vágólapra másolva!
Elfogadták egy 40 tagú magyar egészségügyi alakulat Afganisztánba küldését a csütörtöki németországi haderőtervezési értekezleten. A kormány így két javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. Fenntartja azt az álláspontját, hogy az afganisztáni béketámogató misszióhoz Magyarországnak hozzá kellene járulnia egy 40 tagú megerősített őrszakasszal. Mivel ezt azonban az ellenzék nem támogatja, egy hasonló létszámú egészségügyi alegység kiküldését is javasolják.
Vágólapra másolva!

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter közleménye szerint a magyar kormány a februárban kezdődő, német-holland parancsnokság alatt tevékenykedő Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő afganisztáni missziójába kívánt felajánlani egy katonai alegységet. Magyarország a korábbi német kéréseknek megfelelően elsősorban egy megerősített őrszakasz kiküldéséről tárgyalt, de jelezte, hogy egészségügyi alakulat részvételétől sem zárkózik el.

A szaktárca képviselői az ENSZ-misszió potsdami haderőtervezési konferenciáján jelezték, hogy a kormány változatlanul célszerűnek tartaná őrző-védő alakulat kiküldését, de a misszióban való részvételhez szükséges kétharmados parlamenti támogatást csak az egészségügyi alegységhez kapná meg a magyar Országgyűlés.

Juhász közleményében tudatta: ennek ellenére mindkét javaslatot beterjesztik a parlament elé, és bíznak abban, hogy az ellenzéki képviselők "megértve a terrorizmus elleni harc, és a demokratikus értékek védelmének fontosságát, jelentőségét, ígéreteiket betartva hozzájárulnak a magyar részvételhez".

A honvédelmi miniszter szerdai nyilatkozata szerint nagy presztízsveszteséget okozna Magyarországnak, ha nem venne részt az afganisztáni misszióban: politikai partnerei nem fogják komolyan venni, nemzetközi tekintélye pedig csorbul, ha egy kötelezettségvállalásnak nem tud eleget tenni.

Juhász Ferenc ezt azután mondta, hogy a Fidesz országgyűlési frakciója tudatta: nem fogja támogatni a parlamentben a magyar őrkatonák tervezett afganisztáni misszióját, és inkább egészségügyi vagy műszaki alakulat kiküldését indítványozzák.