785 ezer az Igazságügyi Minisztérium üdvözlőlapjaira

Vágólapra másolva!
Az [origo]-nak nyilatkozó nyolc minisztérium közül az Igazságügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium költi a legtöbb pénzt karácsonyi üdvözlőlapokra. Előbbi 785 ezer forintot, utóbbi pedig több mint 766 ezer forintot fordít a kártyákra.  A többi tárca 175 ezer és 375 ezer forint közötti összeget költ a karácsonyi lapokra. A minisztériumok kasszáját terheli még emellett az üdvözlőkártyák kiküldésének postaköltsége is.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának sajtóirodájától megtudtuk, a minisztérium 5000 darab üdvözlőkártyát rendelt. Egy kártya ára borítékkal együtt 70 forint, azaz a teljes összeg kereken 350 ezer forintot tesz ki. Az üdvözlőlapokon Csók István egy karácsonyi festménye szerepel. A kártyákat postán küldik el, a kézbesítés költségét azonban nem tudták megmondani a minisztériumban. Egy legfeljebb 30 grammos levél helyi kézbesítése 34 forintba kerül, így - ha a tárca minden címzettnek külön küldi el a kártyát - a postaköltség legalább további 170 ezer forintot fog kitenni.

Az Igazságügyi Minisztérium munkatársa közölte: a tárca kerete alapján a 32 vezető tisztviselő összesen 2200 darab üdvözlőlapot küldhet ki. A kártyák 785 ezer forintba kerültek, és emellett a minisztérium fizeti a kézbesítés díját is. A tárca sajtóosztályától megtudtuk: többféle üdvözlőlapot rendeltek, a postai lapoktól a miniszteri titkárság számára fenntartott merített papírra készült üdvözlő levelekig. Emellett vásároltak olyan képeslapokat is, amelyeken a szájjal és lábbal festő mozgássérültek képei szerepelnek. A sajtóosztály munkatársa elmondta, a minisztériumok kommunikációs vezetőinek egyeztetésén született döntés arról, hogy az intézmények - lehetőség szerint - fogyatékosok által készített karácsonyi lapokat is vásároljanak.

A legtöbb karácsonyi lapot a Külügyminisztérium küldi, pontosan 9080 darabot. Az üdvözlőkártyák költsége 766250 forint, amely tartalmazza a borítékok árát is. A lapok nagy részét külföldi partnerek, illetve a Magyarországon akkreditált követségek kapják. A minisztérium postán, illetve a diplomáciai futárszolgálat segítségével kézbesíti a kártyákat. A több mint 9000 karácsonyi lapból 1000 a miniszter, 2330 az államtitkárok és helyettes államtitkárok, 5750 pedig a főosztályvezetők számára áll rendelkezésre.

Az Oktatási Minisztériumban közölték, 375 ezer forintot fordítanak a 12 ezer darab megrendelt üdvözlőlapra. A sajtóosztály munkatársa elmondta, a kártyák egy részén a szájjal és lábbal festő mozgássérültek képei szerepelnek. A munkatárs hozzátette, a megmaradt lapokat jövőre használják fel.

A Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium közel 2000 üdvözlőlapot rendelet 89 forintos darabonkénti áron: a kártyák így 178 ezer forintba kerülnek. A Belügyminisztérium az ENSZ gyermekszervezetétől, az Uniceftől rendelt kártyákat 220 ezer forintért. A tárca sajtómunkatársa elmondta: ezeket a lapokat a helyettes államtitkárok és a ranglétrán felettük lévő személyek használhatják fel. Egy osztályvezető már csak a saját költségére küldhet karácsonyi üdvözlőkártyát - tette hozzá a munkatárs.

A Pénzügyminisztérium sajtóosztályán közölték: a tárca 4000 darab kártyát rendelt 310 ezer forint értékben. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumtól megtudtuk, a megrendelt 2500 karácsonyi lapra darabonként 70 forintot, azaz összesen 175 ezer forintot költenek.

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium médiaosztályán nem tudták megmondani, hogy mennyi pénzt fordítanak az üdvözlőlapokra, annyit azonban közöltek, hogy minden évben 800-1000 lapot szoktak kiküldeni. A minisztérium sajtómunkatársa hozzátette, a kártyákat a saját nyomdájuk készíti.

Az [origo] megkereste a Miniszterelnöki Hivatalt és a többi minisztériumot is, a karácsonyi lapok költségeire vonatkozó kérdésünkre azonban nem kaptunk választ. A legtöbb intézménynél közölték, hogy több időt vesz igénybe, míg összesítik az adatokat, a különböző főosztályok ugyanis saját hatáskörben intézik az üdvözlőkártyák kiküldését.