Antall Józsefre emlékeztek a Nemzeti Sírkertben

Vágólapra másolva!
Antall József államférfi volt, aki megelőzte korát, és messze túllátott rajta - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke a volt miniszterelnök halálának 9. évfordulója alkalmából tartott csütörtöki budapesti megemlékezésen a Nemzeti Sírkertben. Az eseményen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök is.
Vágólapra másolva!

Dávid Ibolya Antall Józsefet méltató beszédében kiemelte a politikus előrelátó, most is érvényes politizálását. A politikus azt mondta: Antall József tisztában volt Magyarország helyzetével és történelmi esélyeivel, ezért jelölte ki a magyarság intézményes kapcsolódását az Európai Unióhoz és a NATO-hoz.

Dávid Ibolya szólt még arról, hogy Antall József soha nem feledkezett meg honfitársairól, akiket a földrajzi határ diktátumokkal szakított el az anyaországtól. Hozzátette: a nemzeti összetartás iránt érzett felelősség az Orbán-kormány idején öltött újra testet, és majd az ország európai uniós csatlakozásával válhat valóra. Dávid Ibolya úgy fogalmazott: az itt maradtak történelmi felelőssége, hogy megvalósítsák az antalli szellemiséget.

Levélben méltatja Antallt Medgyessy/itthon/20021212levelben.html

A megemlékezés után Mádl Ferenc köztársasági elnök mellett az egykori Antall-kormány tagjai, Dávid Ibolya pártelnök, Herényi Károly frakcióvezető, a Magyar Demokrata Néppárt részéről Zsigmond Attila és Szabó Iván, a Magyar Piarista Diákszövetség és a gimnázium képviselői, valamint a hozzátartozók helyeztek el virágokat a néhai miniszterelnök sírjánál.