Nem kapott engedélyt a pengefal

Vágólapra másolva!
Nem járult hozzá a főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén ahhoz, hogy a Terror Háza előtti pengefal fennmaradási engedélyt kapjon. A főváros városképvédelmi bizottsága már májusban is tárgyalt a kérdésről és akkor sem kapott engedélyt a pengefal. A korábbi elutasítás ellen fellebbezett a múzeumot fenntartó alapítvány és kérte ismételten a fővárostól az engedélyt.
Vágólapra másolva!

A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén a tárgyaltak a Terror Háza Múzeum homlokzatához épített pengefal engedélyének ügyét. A városvezetők nem támogatták, hogy a városképvédelmi bizottság megadja a fennmaradási engedélyhez szükséges tulajdonosi hozzájárulást.

A városképvéselmi bizottság már egy májusi ülésén megtagadta a tulajdonosi hozzájárulást az ügyben, ez ellen fellebezett a múzeumot működtető Közép és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány.

A hétfői döntés szerint a fellebbezésre adott válaszban szerepelnie kell annak is, hogy a bizottság döntését tulajdonosi jogkörben hozta meg és ez ellen jogorvoslati lehetőség nincs. A kérdésről azért a városképvédelmi bizottság dönt, mert a terület tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat és ebben az esetben ez a bizottság gyakorolja a tulajdonosi jogokat.

A májusi bizottsági döntés után a Terror Háza Múzeum közleményében rosszindulatú politikai döntésnek nevezte az elutasító határozatot. A Terror Háza vezetősége szerint a pengefal kérdése tisztán építészeti, szakmai ügy. A múzeum vezetősége májusban azt is közölte: minden jogi eszközt igénybe fognak venni annak érdekében, hogy megmaradhasson a pengefal.

A pengefal megépítésére 2001. októberében a terézvárosi jegyző engedélyt adott, annak ellenére, hogy ehhez a Fővárosi Önkormányzatnak, mint tulajdonosnak hozzá kellett volna járulnia. Ezért a döntést a Közigazgatási Hivatal megsemmisítette és arra utasította a VI. kerület jegyzőjét, hogy új eljárást folytasson le. Az új eljárásában kellett volna hozzájárulnia a pengefalhoz a Városházának.