Januárban és júliusban is drágul a BKV

Vágólapra másolva!
Jövőre két lépcsőben emelkednek a BKV tarifái: januártól 11, júliustól 6 százalékkal. A vízdíj viszont egész évben csak 3,9 százalékkal drágul.
Vágólapra másolva!

A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén döntöttek a közszolgáltatási díjak emeléséről. E szerint jövőre a vízdíj 3,9, a csatornahasználat 7,5 százalékkal drágul. A szemétdíj átlagosan 10,4 százalékkal emelkedik.

A BKV Rt. jegy- és bérletárai 2003-ban két lépcsőben emelkednek, először január elsejétől 11 százalékkal, majd július elsejétől további 5 százalékkal.

A jegyek a jelenlegi 106 forint helyett január elsejétől 115, júliustól 120 forintba kerülnek. Egy havibérlet 4050 forint helyett 4480, majd 4700 forintra emelkedik. A nyugdíjas és a tanulóbérletek ára 1315 forintról 1455, majd 1530 forintra drágul.