Várhatóan nem támogatja az ellenzék az afganisztáni küldetést

Vágólapra másolva!
A honvédelmi bizottság ülésén sem változott a Fidesz álláspontja. Hivatalosan csak kedden dönt a frakció arról, hogy támogatja-e a magyar katonák Afganisztánba küldéséről szóló javaslatot. Simicskó István azonban már a honvédelmi bizottság ülésén jelezte, hogy a jelenlegi formájában elfogadhatatlan számára a javaslat. Az elfogadáshoz kétharmados támogatásra van szükség, vagyis a Fidesz beleegyezése is kell. Az Országgyűlés várhatóan jövő héten tárgyalja a kérdést.
Vágólapra másolva!

A honvédelmi bizottság hétfői rendkívüli ülésén Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tájékoztatta az esetleges magyar katonai szerepvállalás előkészítő munkájáról és részleteiről a képviselőket. A honvédelmi miniszter szerint az esetleges afganisztáni magyar szerepvállalás a terrorizmus elleni küzdelem egyik láncszeme, azonban a bizottság fideszes képviselői úgy vélekednek, hogy ahhoz nem feltétlenül egy katonai akcióban való részvétellel kell hozzájárulni.

Juhász Ferenc közölte: 1,2 milliárd forintba kerülne a 40 fős magyar alakulat február 15-én kezdődő, fél évig tartó afganisztáni szerepvállalása, ahol objektumőrzés lenne a feladatuk. A miniszter nem tagadta, hogy ez a szerepvállalás veszélyesebb, mint a Magyar Honvédség eddigi külföldi missziói, de hozzátette, hogy a katonákat alaposan felkészítik. Mint mondta, a katonák felszerelésének beszerzéséhez a nemzetbiztonsági kabinet jóváhagyását kérik majd, az alakulat felkészítését már előkészítették, és ha a parlament jóváhagyja a szerepvállalást, azonnal megkezdik a munkát.

Az ülésen beszámolt Sztán István ezredes is, aki három napot töltött Kandahárban. Ott egy amerikai-román egység az amerikai terrorizmus elleni harc részeként a még jelen lévő tálibokat kutatja fel. Sztán közölte: ottléte alatt nem tapasztalt semmilyen fegyverest konfluktust, és a románok is arról számoltak be, hogy hónapok óta nyugodt a környék. Az ezredes szerint Kabul ráadásul kevésbé veszélyes hely, mint Kandahár, mert ott már nem kell a tálibok jelenlététől tartani. A honvédelmi miniszter is megerősítette, hogy a magyaroknak egy 800-szor 400 méteres objektumot kellene őrizniük, amit nem hagyhatnának el.

Az ülést követően Simicskó István, a Fidesz biztonságpolitikai szakértője közölte: jelenlegi formájában nem tudja támogatni a kormány határozati javaslatát. Az ellenzéki képviselő továbbra is úgy véli, hogy harcoló alakulatot küldene Magyarország, és a kiküldetés nagyon veszélyes lehet. Szerinte inkább orvosi vagy műszaki alakulatot kellett volna felajánlania a kormánynak. Kifogásolták az ülésen az ellenzéki képviselők azt is, hogy ez nem egy NATO-akció, hanem az ENSZ égisze alatt zajlik, vagyis szerintük nem ez szolgálná a NATO-szerepvállalásunk erősítését.

Az ellenzék azt is kifogásolta, hogy eltér a határozati javaslat szövege attól, amiről a honvédelmi miniszter beszélt. Juhász szerint 40 főt küldenének fél évre, ami 1,2 milliárd forintba kerülne. A határozati javaslatban viszont 50 fő szerepel, költségként 1,5 milliárd forint van feltüntetve, határidőként pedig 2003. február 15-től december 31-ig terjedő időszak szerepel. A miniszter azzal magyarázta a különbséget, hogy a határozati javaslatban "ráhagytak" a tényleges keretekre, hogy ha csúszás van vagy valakit le kell cserélni, akkor ne kelljen újra az Országgyűléshez fordulni.

A külügyi bizottság hétfőn szintén az afganisztáni szerepvállalásról tárgyalt. A többség általános vitára alkalmasnak találta a javaslatot. A fideszesek itt tartózkodtak azzal az indokkal, hogy a frakció kedden alakítja ki álláspontját az ügyben. Az MDF nem vett részt a szavazásban.

Jövő héten tárgyalhatja a kérdést a parlament

A Fidesz-frakció nem járult hozzá ahhoz, hogy a házszabálytól történő eltéréssel a parlament kedden napirendre tűzze az afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról szóló előterjesztést. Erről Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke tájékoztatta az újságírókat a házbizottság hétfői rendkívüli ülését követően.

Elmondta, hogy a Fidesz-frakció elutasítása ellenére is felteszi szavazásra kedden a parlamentben az eltérés ügyét. Ha a képviselők nem járulnak hozzá a házszabálytól való eltéréshez, akkor az afganisztáni magyar katonai jelenlétről rendelkező javaslatról csak a jövő héten tárgyalhat az Országgyűlés.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ugyancsak újságírók előtt nyilatkozva közölte, az ügy kapcsán a Fidesz képviselőcsoportja keddi ülésén alakítja ki végleges álláspontját. Mint megjegyezte, az afganisztáni szerepvállalás nem olyan ügy, amelyben egy-két nap alatt lehetne dönteni.