Rendőrt próbált elütni majd megvesztegetni

Vágólapra másolva!
El akarta ütni, majd meg akarta vesztegetni a rendőröket egy zalaszentgróti autós. Először az őt megállítani akaró rendőrt kísérelte meg elütni, majd elfogása után őrzőjét próbálta megvesztegetni a férfi.
Vágólapra másolva!

A Ladáját vezető P. J.-t szombat este akarták megállítani a rendőrök Zalaszetgróton a Széchenyi utcában, ám ő nem állt meg, hanem megpróbálta elütni az egyik járőrt. A rendőrnek félre kellett ugrania a kocsi elől, de szerencsére nem sérült meg.

A rendőrök azonnal az autós után eredtek. A férfit végül még a településen, a Platán téren elkapták, amikor kocsiját hátrahagyva gyalog próbált egérutat nyerni. P. J. az intézkedés ellen hevesen tiltakozott, sőt a rendőrőrsön rá vigyázó rendőrt megpróbálta megvesztegetni is. Végül hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés miatt indítottak eljárást ellene.