MDF-MSZP-SZDSZ egyeztetés a II.kerületben

Vágólapra másolva!
MDF-es képviselőt kért fel az MSZP-s polgármester alpolgármesternek a II. kerületben. Az MDF együttműködése a kormánypártokkal Veszprém megyében is gondot okozott, ezért a fővárosi MDF és Fidesz vezetés is egyeztetni fog az ügyben.
Vágólapra másolva!

Az MDF-es Porkoláb Mátyást kéri fel alpolgármesternek a II. kerületben az MSZP-s polgármester, Horváth Csaba, aki elmagyarázta: szeretnénk, ha lenne egy jobboldali alpolgármester a kerületben, aki a középhez legközelebb álló MDF-ből kerülne ki. Ezenkívül a lakásügyi tanácsnoki posztot ajánlották fel a háromtagú MDF-frakciónak, amelyet korábban is MDF-es politikus töltött be. Szoros munkakapcsolatot szeretnénk kialakítani az MDF-fel - jelentette ki a polgármester, aki hozzátette: amennyiben nem fogadják el a felkínált tisztségeket, akkor nem lesz jobboldali alpolgármester. Ebben az esetben más módon kell biztosítani a kerület működését, ugyanis a harminctagú közgyűlésben egyik oldalnak sincs többsége: 15 kormánypárti, 13 Fidesz-MDF-es és két MIÉP-es képviselője van a kerületnek.

Viszály az MDF-MSZP-SZDSZ együttműködés miatt/itthon/20021122azmdf.html

Jelenleg egyeztető tárgyalásokat folytatunk az MSZP-vel a jövő héten dőlhet el a kérdés - mondta Porkoláb Mátyás, aki az előző ciklusban a fideszes polgármester mellett viselt alpolgármesteri posztot. Porkoláb szeretné, ha az esetleges megegyezés nem kapna politikai felhangot, mint ahogy Veszprém megyében történt. A Veszprém Megyei Közgyűlésben ugyanis MSZP-SZDSZ támogatással választottak MDF-es elnököt, ami az MDF egyes köreiben visszás érzéseket keltett. Ennek érdekében a fővárosi Fidesz és MDF vezetése tárgyalni fog egymással, hogy a félreértéseket el tudják kerülni - mondta Porkoláb Mátyás, aki hangsúlyozza: nem koalíciókötésről, hanem együttműködésről tárgyalnak a szocialista polgármesterrel.