Kovács: Az EU engedett a magyaroknak

Vágólapra másolva!
Kovács László külügyminiszter szerint Magyarországnak kemény tárgyalásokkal komoly kedvezményeket sikerült kialkudnia az Európai Uniótól a csatlakozás megkönnyítéséért. A 25%-os agrártámogatást például 45%-osra sikerült felemeltetni.
Vágólapra másolva!

Kovács László külügyminiszter pénteken számolt be brüsszeli tárgyalásairól. Az Európai Unió több területen is engedett a magyar kéréseknek, így Magyarország jobb feltételekkel csatlakozhat az unióhoz, mint ahogy azt Brüsszelben eredetileg elképzelték. Az EU tervei szerint a 2004-ben csatlakozók csak negyedét kapták volna meg a régi tagoknak járó agrártámogatásoknak. Magyarország ígéretet kapott az EU soros elnöki tisztét betöltő Dániától, hogy ezt további 20%-kal kipótolják Magyarország számára az EU költségvetéséből. Ez azt jelenti, hogy az EU-ban szokásos agrártámogatások 25 százaléka helyett 45 százalékát kaphatják a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Sikerült azt is elérni, hogy az EU országok állampolgárai a már megállapodásban szereplő hét év után újabb három évig ne vásárolhassanak magyar termőföldet, ha 2011-ben még mindig olcsóbb lesz a magyar föld az uniós átlagnál.

A magyar küldöttség arra is rábeszélte az uniót, hogy Magyarországon csak 2008-ban kelljen az uniós szintre emelni a cigaretta jövedéki adóját. Ezt az engedményt korábban megkapta Szlovákia is. Fontos eredménynek számít, hogy az EU lemondott arról, hogy 2001-től vegye figyelembe a külföldi beruházóknak adott adókedvezményeket. A mostani megállapodás szerint csak 2003-tól érvényesek az uniós jogszabályok az adókedvezményekre vonatkozóan. Ez azért fontos, mert Magyarországon több ezer ember dolgozik olyan külföldi vállalatoknál, melyek az unióban megengedett mértéknél nagyobb adókedvezményt kaptak, hogy itt fektessenek be. A megállapodás értelmében a kedvezményeket csak 2003-tól kell fokozatosan leépíteni.

Magyarország kiharcolta magának, hogy 2003-ban megkapja az előcsatlakozási támogatásokat, és 2004-ben pedig egész évre kapjon EU-támogatást. Ez azért fontos, mert csak 2004 májusában lesz Magyarország várhatóan EU-tag, így a befizetési összeget csak nyolc hónapra kell fizetni, a támogatás viszont 12 hónapra szól majd.

A koppenhágai december közepi EU-csúcsig az összes csatlakozási fejezetet le kell zárni ahhoz, hogy Magyarország 2004 májusában valóban csatlakozhasson. Sikerült azonban még egy olyan kedvezményt szerezni, hogy a csúcson is lehessen még tárgyalni az egyes nyitott fejezetekről.