Távozhat posztjáról a vezérkari főnök

Vágólapra másolva!
A Blikk információi szerint megválik posztjától a magyar vezérkari főnök. Fodor Lajos, aki szerdán Brüsszelben tárgyalt, állítólag már közölte is NATO-beli kollégáival, hogy utoljára vesz részt körükben hasonló tanácskozáson.
Vágólapra másolva!
Rátámadtak a vezérkari főnökre/itthon/20021204ratamadtak.html

A vezérkari főnök távozása összefüggésben lehet azzal, hogy nemrég egy rádiónyilatkozatban kritizálta a Honvédelmi Minisztérium (HM) vezetését, s utalt rá, hogy a honvédelmi miniszter "nem is érthet fontos kérdésekhez, hiszen nem katona". A megjegyzés elsősorban a Mistral-fiaskóra vonatkozhatott: a francia légvédelmi rakéták legutóbbi lőgyakorlata után Juhász Ferenc - épp Fodor tájékoztatása alapján - egy madárrajt jelölt meg a sikertelenség okaként, ám a vezérkari főnök később már műszaki problémákat gyanított a kudarc mögött.

A HM-ben nem erősítették meg a Blikk Fodor távozásáról szóló hírét, s azt az értesülést sem, hogy a tábornok pályáját diplomáciai megbízatással, vélhetőleg nagykövetként folytatja.