Szlovákia mégis tárgyalna a kedvezménytörvényről

Vágólapra másolva!
A szlovák fél kész folytatni a félbeszakadt tárgyalásokat a kedvezménytörvényről - közölte Erik Jürgens, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése jogi és emberjogi bizottságának jelentéstevője Kovács Lászlóval folytatott tárgyalásán. Szlovákia korábban teljesen elzárkózott a törvénytől, még annak tervezett módosítása ellenére is.
Vágólapra másolva!
Megállapodás a státustörvény módosításáról/itthon/20021117maert.html

Kovács László a megbeszélés után elmondta: a kormány azt szeretné, ha a kedvezménytörvényt annak módosításával összhangba hoznák az EU-s normákkal és a törvényt alkalmazhatóvá tennék. A módosítás célja, hogy a határon túli magyarok a szülőföldjükön keressék a boldogulást.

Kovács Lászkó külügyminiszter és Erik Jürgens, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése jogi és emberjogi bizottságának jelentéstevője a kedvezménytörvényről tárgyalt ma. Jürgens arról tájékoztatta Kovácsot, hogy a szlovák fél folytatni akarja a félbehagyott tárgyalásokat Magyarországgal a kedvezménytörvényről és annak szlovákiai alkalmazásáról. A pozsonyi látogatása után Magyarországon tárgyalt Erik Jürgens tovább utazik Bukarestbe, és ott is megbeszéléseket folytat a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatos kérdésekről.

A szlovák fél korábban teljesen elzárkózott a kedvezménytörvénytől. Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő november végén tett látogatást Budapesten, és megbeszéléseket folytatott Medgyessy Péter miniszterelnökkel. A tárgyalás után Dzurinda közölte: Szlovákia alapvetően ellenzi a kedvezménytörvényt, a tervezett módosítással együtt is. Nem sokkal később a szlovák külügyminiszter Eduard Kukan is a törvény ellen foglalt állást: "idegen törvény nálunk nem vetheti meg a lábát" - jelentette ki egy televíziós vitaműsorban. Kukan kategorikusan elvetette annak eshetőségét, hogy Szlovákia területén a magyar jogszabály egyetlen rendelkezése is hatályt nyerjen, mert az etnikai alapon diszkriminálná az ország nem magyar nemzetiségű polgárait.