A rendőrség is felelős a szkinhedrendbontásért

Vágólapra másolva!
Az ORFK vezetője elismerte, hogy mulasztást követett el az a rendőr, aki egy helyre adott engedélyt egy szkinhed csoportnak és a hanukát ünneplő zsidó csoportnak. A vizsgálat tart, a mulasztót felelősségre vonják, a rendőrség a konzekvenciákat levonja a szerda este a budapesti Nyugati téren tartott hanukaünnepségen történt incidenssel kapcsolatban - közölte Salgó László országos rendőrfőkapitány csütörtökön. Salgó László ugyanakkor közölte: a helyszínen tartózkodó rendőrök nem hibáztak, amikor nem avatkoztak közbe, mert mindkét csoportnak volt engedélye.
Vágólapra másolva!

Salgó László országos rendőrfőkapitány közölte: hibázott az a kerületi rendőr, aki egy helyre adott engedélyt egy szkinhed csoportnak és a hanukát ünneplő zsidó csoportnak. Az országos főkapitány személyes beszélgetést, időpontegyeztetést javasolt volna parancsnokként a csoportosulásokat bejelentőknek.

Salgó László elnézést kért azoktól a hívőktől és ünneplőktől, akiket hitükben az esetleges rendőri mulasztás miatt megzavartak. "De nem hallgathatom azt sem el, hogy a jelen lévő hungaristák engedéllyel tartózkodtak ott, tehát a helyszínen nem volt ok rendőri beavatkozásra" - közölte. Hozzáfűzte, a hungaristákat meg lehetett győzni, hogy hamarabb fejezzék be rendezvényüket, és nem voltak ellenségesek a rendőrökkel.

Salgó László elmondta: utasította a budapesti rendőrfőkapitányt arra, hogy a hanuka több napig zajló kulturális rendezvényeit különös gonddal és a társadalmi érzékenységre tekintettel biztosítsák a városban.

Budapesten a Nyugati téren tartott hanukaünnepséget szkinhedek zavarták meg "Magyarország a miénk" kiáltásokkal. A rendőrök nem léptek közbe, mert mindkét félnek bejelentett rendezvénye volt, az ORFK szerint rendbontás nem történt.