Gripenek: elfogadható a HM-nek a magasabb ár

A korábbi bérleti díjnál 15,2 százalékkal kerülnek többe a módosított felszereltségű svéd vadászgépek. A honvédelmi tárca szerint ez vállalható összeg. A felszerelésre vonatkozó feltételek változatlanok, viszont csökkentik a Gripenek éves repülési idejét - derült ki Juhász Ferenc honvédelmi miniszter csütörtöki tájékoztatóján.

A Honvédelmi Minisztérium megkapta a Gripenek bérleti díjára vonatkozó svéd árajánlatot. Eszerint 15,2 százalékkal lesz magasabb a korábban kialkudott összeg - közölte csütörtökön Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. Juhász szerint ez a többletköltség még elfogadható mértékű.

A miniszter tagadta azokat a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek szerint a magasabb ár miatt elhagynának bizonyos elemeket a gépek felszereltségéből. Mint mondta, abból nem engednek. A megnövekedett költségek miatt azonban 140-ről 120 órára csökkentik a gépek éves repülési idejét.

A módosított, öszvérnek is nevezett Gripen-változatok a levegőben is utántölthetők lesznek, és képesek arra, hogy precíziós fegyvereket juttassanak célba. Az eredeti bérleti díj 108 milliárd forint lett volna.

A svédek korábban elfogadták, hogy átütemezzék a bérleti szerződést. Ennek értelmében 2003-ban az eredeti szerződés szerinti 35 milliárd forint helyett csak 11,8 milliárdot kell kifizetnie a tárcának.

KAPCSOLÓDÓ CIKK