Benyújtotta lemondását az ORTT elnöke

Vágólapra másolva!
Benyújtotta hivatalos lemondását Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke. Körmendy-Ékes vasárnap tudatta szándékát. Az elnök december 31-i hatállyal távozik posztjáról.
Vágólapra másolva!

Szili Katalin házelnök elmondta: a december 31-i hatállyal távozó ORTT-elnök lemondását hozzá juttatta el, de a törvények alapján azt továbbította Medgyessy Péter kormányfőnek és Mádl Ferenc köztársasági elnöknek.

Csak Orbánnal beszélt lemondásáról az ORTT elnöke/itthon/20021202orbannal.html

Jelezte, hogy a Ház várhatóan csak a tavaszi ülésszakon választ Körmendy-Ékes Judit helyére új ORTT-elnököt.

Az elnök - aki három éven át töltötte be tisztségét - vasárnap tudatta szándékát a nyilvánosságnak. Hétfői sajtóbeszélgetését Körmendy-Ékes még nem tudta megmondani, mikori hatállyal mond le posztjáról. Mint mondta az a célja, hogy a lehető legrövidebb ideig maradjon elnök nélkül a testület.

Körmendy-Ékes szerint politikai harc eredményeképpen támadták őt folyamatosan az utóbbi időben. Úgy vélte: 2000 óta, mióta az MSZP-s delegált Ladvánszky György is tagja a testületnek, nincs konszenzus az ORTT-ben.

Az utódot a miniszterelnök és a köztársasági elnök együttes jelölése alapján az Országgyűlés egyszerű többséggel választja meg. A lehetséges utód Ladvánszky György.