Hárommilliárd forint a Balaton vízpótlása

Vágólapra másolva!
A Balaton Fejlesztési Tanács elfogadta azt a tervet, mely alapján a Rábából pótolnák a tó vizét. A terv megvalósulásához legalább két év és három milliárd forint kell. A költségek nagy részét egy öt kilométeres alagút vinné el, amelyen mesterséges úton kell átvezetni a vizet.
Vágólapra másolva!

A Balaton vízpótlásra készített tervek közül a Balaton Fejlesztési Tanács azt fogadta el, amely szerint a Rábából pótolnák a tó vizét. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. (VITUKI) által készített három terv közül az szólt az elfogadott változat mellett, hogy természetes úton érkezhet a víz, kisebb beavatkozással, alacsonyabb költséggel és a természetvédelmi érdekek figyelembe vételével - mondta el az [origo]-nak a VITUKI vezérigazgató helyettese, Mayer István.

50 év 39 elképzelés

A Balaton vízszintje az elmúlt 150 évben nagy mértékben ingadozott. Az 1970-es években jelentkezett újabb, elsősorban az idegenforgalom szempontjait figyelembe vevő igény arra, hogy minél kisebb legyen a tó vízszintjének ingadozása. 50 év alatt 39 elképzelés született a tó vizének pótlására, a mesterséges csapadékkeltéstől a talajvízpótlásig.

A Rába vizét onnan kezdik el a Balatonba vinni, ahol még nem éri el a magyar településeket, mert ott sokkal tisztább. A tóig természetes úton el tud jutni, kivéve azon az 5 kilométeres szakaszon, ahol alagutat kell építeni a Kemeneshát alatt. Mayer István szerint várható, hogy a Rába térségében lakók háborogni fognak, de a terv nem okoz kárt a folyóban, mert csak a felesleges vizet használnák fel. Főleg tavasszal vonnának el vizet a folyóból, amikor az Alpokban olvad a hó.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium illetékesei is egyetértenek a tervvel, amit akkor terjeszthet a Balaton Fejlesztési Tanács a kormány elé, ha már elkészült a részletes hatásvizsgálat és engedélyezték a változtatást. A terv jó esetben 2 év alatt valósulhat meg, költsége 3-3,5 milliárd forint, aminek nagy részét az 5 kilométeres alagút megépítése tenné ki. A szakember szerint akkor is érdemes a víz pótlása, ha a tó vízszintje helyreáll, 10-15 évenként ugyanis megfigyelhető a tendencia, hogy 2-3 évig folyamatosan alacsony a Balaton vízszintje.

A Balaton most 25 centiméterrel alacsonyabb a szokásosnál. Mayer István szerint, ha a vízpótlás a Rábán keresztül megvalósul, akkor mindig tartható lenne a tó ideális vízszintje, azaz a mostani vízállás közel kétszerese.