Vágólapra másolva!
Kerítés, emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése és közokirat hamisítás alapos gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság több ember ellen. A gyanúsítottak milliókat kerestek azzal, hogy fiatal nőket kényszerítettek különböző módszerekkel prostitúcióra.
Vágólapra másolva!

Eddig négy, 18 és 34 év közötti személyt helyezett előzetes letartóztatásba az ügyben a Miskolci Városi Bíróság. A gyanúsítottak úgy tettek szert milliós nagyságrendű jövedelemre, hogy nőket adtak-vettek üzletszerű kéjelgés céljára, akiket azután a 37-es úton, a miskolci türelmi zónában, illetve Grázban kényszerítették kéjelgésre.

A két - külön családhoz tartozó - testvérpár a fiatal nőket fizikai és pszichikai bántalmazással kényszerítette arra, hogy nekik dolgozzanak. A prostitúcióra kényszerített nőktől a gyanúsítottak szinte valamennyi pénzüket elvették.