Nyolc hónap börtön a Malév fenyegetőjének

Közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt jogerősen nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki bombával fenyegette meg a Malév egyik gépét október 11-én. A 26 éves budapesti fiatalembert, aki elismerte tettét, már másnap elfogta a rendőrség.

A Fővárosi Bíróság jogerősen nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán azt a férfit, aki bombával fenyegette meg a Malév egyik gépét október 11-én. A 26 éves budapesti fiatalembert már másnap elfogta a rendőrség, és gyorsított eljárásban a következő héten bíróság elé is állították. A vádlott részletes beismerő vallomást tett, amely szerint a telefonos fenyegetés hátterében munkahelyi konfliktus állt. A férfi ugyanis méltánytalannak érezte, hogy nem ő nyert meg egy párizsi úttal járó versenyt, amelyet munkahelyén hirdettek meg. A repülőteret a férfi mobiltelefonjáról hívta és azt közölte, hogy bomba van a párizsi járaton.

Az első fokon eljárt ügyész szerint ezzel nemcsak a közveszéllyel fenyegetés vétségét követte el a vádlott, de a köznyugalom súlyos megzavarásával a bűncselekmény minősített esetét is. A vád szerint ugyanis a cselekmény riadalmat váltott ki az emberek nagyobb csoportjában. Az ügyész első fokon végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta, a védelem szerint ugyanakkor csak a bűncselekmény alapesete valósult meg, és ezért legfeljebb felfüggesztett szabadságvesztés lehet indokolt.

A Fővárosi Bíróságon szerdám másodfokon jogerőre emelt elsőfokú ítélet szerint sem valósult meg a köznyugalom súlyos megzavarása, csupán a közveszéllyel fenyegetés alapesete. Azonban a bíróság figyelembe vette, hogy a vádlott más bűncselekmény miatt visszaesőnek minősül, továbbá azt is, hogy az utóbbi időben jelentősen elszaporodtak nemcsak a repülőgépeket, hanem az iskolákat és a különböző intézményeket érő bombafenyegetések.

KAPCSOLÓDÓ CIKK