Vágólapra másolva!
Több ezer fogyatékos ember vett részt a Parlament előtt tartott keddi figyelemfelkeltő demonstráción. A tüntetők azt kérték a kormánytól, hogy tartsa be a már meglévő, fogyatékosokat érintő jogszabályok rendelkezéseit, köztük azt, amely a középületek akadálymentesítését írja elő. A jelenlegi helyzetben a súlyos fogyatékosok 80 százaléka a saját háziorvosához sem tud ellátogatni. A Szociális Minisztérium államtitkára szerint a jogszabályban megszabott - és egyelőre nem teljesített - vállalások határidejét újra kell gondolni.
Vágólapra másolva!

Közel négyezren - fogyatékosok, hozzátartozóik és szimpatizánsok - vettek részt a fogyatékosok világnapján a Parlament épülete előtt tartott demonstráción. A rendezvényt - amelyre 81 településről érkeztek a demonstrálók - a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége szervezte.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Hegedűs Lajos, a MEOSZ elnöke a demonstráció kezdetén elmondta, nem tiltakozni akarnak, céljuk csupán az, hogy felhívják a társadalom és a kormány figyelmét a fogyatékosok helyzetének javítására. Hegedűs hozzátette, kéréseik között szerepel, hogy a kormány hozzon létre egy kormánybiztosi hivatalt, amely felelősen és elszámoltathatóan irányítaná az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtását. Emellett kérik, hogy biztosítsanak központi forrásokat a középületek akadálymentesítésének megvalósítására, és már a 2003-as költségvetésben jelenjenek meg nevesítve a hazánkban élő 580 ezer fogyatékos helyzetének javítására fordítandó összegek.

A demonstráció szervezői szerint a kormány több olyan határidőt sem tartott be, amelyeket jogszabályok írtak elő. Már 2001. január 1-én be kellett volna fejeződnie például a fogyatékosok és nem fogyatékosok integrált munkavégzését támogató programok kidolgozásának, ez azonban máig nem valósult meg. 2003 végéig be kellene fejeződnie az egészségügyi és szociális intézmények, valamint az iskolák akadálymentesítésének, ez azonban még épp, hogy csak elkezdődött.

A fogyatékosok szervezetei az elmúlt néhány hét során aláírásgyűjtő akciót indítottak, amelynek során több mint 57 ezer - nem fogyatékostól származó - aláírás gyűlt össze. Az aláírásokat a keddi demonstráción adták át az Egészségügyi és Szociális Minisztérium államtitkárának, Göncz Kingának. Az államtitkár ezt követően kijelentette, a rendezvény komoly figyelmeztetést jelent a kormánynak és az egész társadalomnak. Göncz Kinga hozzátette, mindent meg fognak tenni azért, hogy megoldják a fogyatékosok problémáit.

Az államtitkár a demonstráció után újságíróknak elmondta, a törvényben megszabott határidőket újra kell gondolni, és azokat a realitásokhoz kell igazítani. Göncz elmondása szerint a jövő évi költségvetésben - a közalkalmazotti béremelések és más jóléti juttatások miatt - nem tudnak további összegeket fordítani a fogyatékosok helyzetének javítását szolgáló program megvalósítására. A tárca képviselője hozzátette, a 2004-es költségvetésben már nagyobb forrást tudnak biztosítani erre a célra. Az államtitkár az [origo]-nak elmondta, a középületek akadálymentesítését a törvény szabta határidőig, azaz 2003 végéig nem fogják tudni megvalósítani. Göncz szerint sok esetben még az önkormányzatok sincsenek tisztában azzal, hogy az iskolákat, rendelőintézeteket és más középületeket rámpákkal és egyéb, a fogyatékosok közlekedését segítő eszközökkel kell felszerelni. Az államtitkár elmondta, jelenleg még a Szociális Minisztérium épülete sem teljesen akadálymentes.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Hegedűs Lajos az [origo]-nak elmondta, az akadálymentesítés mellett lemaradást tapasztalnak a munkahelyteremtést és az integrált oktatás kialakítását illetően is. Utóbbi célja az lenne, hogy az értelmileg ép fogyatékosoknak ne kelljen külön iskolákban, szegregált intézményekben tanulniuk. Hegedűs hozzátette, az integrált oktatás kialakítását már évekkel ezelőtt előírta a közoktatási törvény, megvalósítására mégsem került sor. A MEOSZ elnöke szerint pedig szükség lenne a változtatásra, a jelenlegi rendszerben ugyanis a fogyatékosoknak csupán 2,5 százaléka jut el a felsőoktatási intézményekbe.

Hegedűs elmondta, azt is el kívánják érni, hogy a fogyatékosok számára új munkahelyek létesüljenek. A MEOSZ elnöke szerint ezt azzal lehet elősegíteni, ha a kormány plusz támogatást ad azoknak a munkáltatóknak, akik nem csak az enyhén sérült, hanem a súlyos fogyatékosoknak is munkát adnak.

Az akadálymentesítésről szólva Hegedűs elmondta, ez nem csupán a rámpák és egyéb közlekedést segítő eszközök kialakítását jelenti, hanem a kommunikációs akadályok megszüntetését is. A közintézményekben jelnyelvi tolmácsokat kellene biztosítani, hogy a siketek is intézhessék ügyeiket, és a vakok számára is meg kellene teremteni a középületekben való biztonságos közlekedés feltételeit. Hegedűs szerint ezt például speciális burkolati jelekkel meg lehet oldani. Emellett szükség lenne arra is, hogy az értelmileg sérültek életének megkönnyítésére a közintézményekben egyszerűbb jelekkel, piktogrammokkal is segítsék az eligazodást. Hegedűs elmondta, jelenleg a középületek olyannyira nem akadálymentesek, hogy a súlyos fogyatékosok 80 százaléka még a saját házirovosához sem tud elmenni, a rendelőintézetek nagy része ugyanis alkalmatlan arra, hogy mozgássérültek közlekedjenek bennük.

Fotó: Barakonyi Szabolcs