Medgyessy Péter fogadta Seregély István érseket

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnök kérésére, hivatalában fogadta dr. Seregély István egri érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét. A találkozó célja az egyházfinanszírozás kérdéseinek megvitatása volt.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök megállapította, hogy a megbeszélésen konstruktív és érdemi párbeszéd folyt, szemben az elmúlt napok számos esetben indokolatlan megnyilvánulásaival. Dr. Seregély István jelezte, hogy a katolikus egyház vezetését foglalkoztatja a jövő évi költségvetésben foglalt egyházfinanszírozás rendje, valamint aggodalmát fejezte ki az elmúlt hetek vitái miatt.

Medgyessy Péter miniszterelnök tájékoztatta az egyházi vezetőt arról, hogy a kormány az egyházfinanszírozás jelenleg hatályos rendjének változatlanul hagyását célzó indítványt áthidaló megoldásként elfogadja, ugyanakkor a jövő évi költségvetés tartalmazza a katolikus egyháznak járó, a népszámlálási adatoknak megfelelő támogatás kompenzálását szolgáló 717 millió forintot.

A miniszterelnök és a Püspöki Konferencia elnöke egyetértettek abban, hogy az Alkotmánybíróság döntésére egyértelmű helyzetet teremtene az egyházaknak járó támogatás alkotmányos módjának meghatározására. Dr. Seregély István nem zárkózott el attól, hogy az Alkotmánybíróság előtt egy ilyen döntés meghozatalát egyházi méltóságok is szorgalmazzák.

Szószegéssel vádolják a püspökök a kormányt/itthon/20021202szocsata.html

Medgyessy Péter kinyilvánította szándékát arra, hogy a kormány a 2004-es költségvetésben az egyház-finanszírozás rendjét már az Alkotmánybíróság által értelmezett alkotmányos alapelveknek megfelelően alakítja ki. Amennyiben szükséges lesz a kormány a Szentszék és Magyarország közötti érvényben lévő megállapodások módosítására is kezdeményezést tesz. A miniszterelnök és az érsek egyetértettek abban, hogy közös cél a család társadalmi szerepének erősítése.

A miniszterelnök és a Katolikus Püspöki Konferencia elnöke egyetértettek abban, hogy a társadalmi béke megőrzése és a különböző meggyőződésű emberek közötti párbeszéd elősegítése közös érdek, ezért különös figyelmet fordítanak mindazon megnyilvánulásokra, melyek sérthetik a hívő emberek érzéseit.