Két fővárosi képviselő adós a vagyonnyilatkozatával

Vágólapra másolva!
A nyilatkozatok ellenőrzésére létrehozott szakbizottság tájékoztatása szerint hétfő reggelig két képviselő beadványa nem érkezett meg a bizottsághoz a november 30-i határidőig.
Vágólapra másolva!

Csaknem valamennyi fővárosi képviselő benyújtotta vagyonbevallását a törvényben előírt határidőig. Az ellenőrző szakbizottság információi szerint hétfő reggelig két képviselő beadványa nem érkezett meg. Az érintettek nevét egyelőre nem kívánták nyilvánosságra hozni, mivel nem kizárt, hogy még teljesítik kötelezettségüket.

A bizottság várhatóan a jövő héten elemzi majd a képviselői bevallásokat. A testület fideszes elnöke, szabad demokrata és szocialista alelnökei, valamint a MIÉP-es tag hétfőn egyeztetett a bizottság szervezeti szabályzatáról, amely rögzíti majd a bevallásokkal kapcsolatos tudnivalókat. Az MDF képviselője nem vett részt ezen az ülésen.

Búcsúznak a városatyák a mellékestől/itthon/19990714bucsuznak.html

A bizottság egyelőre még nem hozott döntést arról, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatokat miként teszi hozzáférhetővé a sajtó és a választópolgárok számára. A parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatát egyébként az interneten is megtekinthetik az érdeklődők. A képviselők közül azoknak, akik nem az alakuló ülésen tették le esküjüket, még nem járt le a vagyonnyilatkozatuk benyújtási határideje. A jogszabály ugyanis az eskütételtől számítva 30 napot ír elő erre.

A szakbizottság még az alakuló ülésen döntött arról, hogy nem kérnek vagyonnyilatkozatot a bizottságba delegált külső, úgynevezett szakértő tagoktól. A Belügyminisztérium jogértelmezése szerint, amelyet eljuttattak a bizottsághoz, a külsős tagoknak is bevallást kellene benyújtaniuk, mivel eskütételük után azonos a státusuk a képviselőkével.