Az MSZP is levenné a sárga kört a képernyőről

Vágólapra másolva!
Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa az ORTT-nél kezdeményezi, hogy a korhatáros filmeket jelző piktogramot vizsgálják felül. A képviselő a testület javaslatára a médiatörvény módosítását is hajlandó kezdeményezni, hogy ne állandóan és ne minden csatornán legyen látható a jel.
Vágólapra másolva!

Újhelyi István MSZP-s, médiaügyekkel foglalkozó képviselő az [origo]-nak elmondta: az ORTT-t arra kérte levelében, vizsgálják felül a piktogramot, és egy olyan jelet dolgozzanak ki, amely kevésbé zavarja a tévénézőket. Szerinte egy kisebb, kevésbé feltűnő jel éppúgy betölti szerepét. "A szülő, ha tájékozódni akar, pontosan megtalálja a jelet akkor is, ha az kevésbé feltűnő" - mondta a politikus.

Az ORTT közleménye a piktogramrólhttp://www.ortt.hu/kozlemenyek/kozlony_20021018.docA médiatörvény kiskorúak védelméről szóló részehttp://www.complex.hu/kzldat/t0200020.htm/mun_3.htmEgy tiltakozó internetes petíciója az ORTT-hezhttp://www.petitiononline.com/ORTT/petition.htmlKorhatár a sárga karikábanhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=49159

Emellett azt is kérte a testülettől, vizsgálják meg, szükséges-e a médiatörvény módosítása annak érdekében, hogy a korosztályra vonatkozó jelzés ne zavarja a nézőket, de megfeleljen ugyanakkor az EU-direktívának. Újhelyi szerint a tematikus és a fizetős csatornáknak nem kellene kötelezővé tenni a jel alkalmazását, mint ahogy az a magyar médiatörvényben szerepel, hiszen az EU-direktíva is csak a kódolatlan csatornákra nézve teszi kötelezővé a jelzés alkalmazását. Az EU-direktíva nem is teszi kötelezővé a piktogram állandó sugázását, a médiatörvényben mégis ez szerepel. Az MSZP-s képviselő szerint ezt is felül kell vizsgálni, és esetleg csak meghatározott időnként, rövid időre kellene kitenni a jelet. "Ha azt javasolja az ORTT, hogy változtassuk meg a médiatörvényt, én hajlandó vagyok ezt javasolni az Országgyűlésnek" - közölte Újhelyi.

Folyamatosan tiltakoznak a nézők a képernyők sarkában megjelenő sárga és piros körök ellen. Az ORTT még októberben tette kötelezővé minden Magyarországon működő televíziónak, hogy a képernyőn állandóan fel kell tüntetni a korhatárra vonatkozó szabvány jelzést: a sárga vagy piros körben elhelyezett számot. A nézők és már a szakemberek is azóta folyamatosan tiltakoznak, elsősorban a sárga kör ellen. A jelzést már bevezető csatornák közül a legtöbb panasz a kódolt mozicsatornához, az HBO-hoz érkezik. Az ORTT elnöke szerint olyan színt kerestek, amit nem szeretnek az emberek, így tiltó hatása van.