MDF: harmadikutas politika harmadik út nélkül

Vágólapra másolva!
Stílusváltást tervez az MDF, arról azonban egyelőre viták vannak a pártvezetésben, hogy a Békejobb stílusához térjen vissza, vagy hagyományos politikai értékei mentén alakuljon át. Bár az MDF november közepén megválasztott új frakcióvezetője, Herényi Károly szerint a pártban és a frakcióban nincs széthúzás, az [origo]-nak nyilatkozó MDF-es vezető politikusok közül többen is bírálták a jelenlegi pártvezetést. Egyes vélemények szerint pedig az MDF a pártelnök hiúsága és a pártvezetés önzése miatt vesztette el befolyását.
Vágólapra másolva!

"Az áprilisi parlamenti választás eredményével elégedettek voltunk, ennek ellenére úgy látjuk, hogy hatékonyabb, erősebb párt is válhat az MDF-ből a jobboldalon. Ha a Fidesszel kötött választási együttműködés jobb eredményhez vezetett volna, akkor az ellen sem lenne kifogásom, hogy a szövetséget szorosabbra fűzzük, de a választási eredmények nem azt mutatják, hogy a pártszövetség erősebb összekötése lenne a helyes megoldás" - mondta az [origo]-nak Herényi Károly, az MDF november közepén megválasztott frakcióvezetője.

Az MDF megújult honlapjahttp://www.mdf.hu

Herényi szerint az MDF feladata, hogy a jövőben "határozott legyen céljai kitűzésében, de tapintatos azok végrehajtásában". A frakcióvezető azt mondta, hogy ehhez új stílust kell meghonosítania a pártnak a magyar politikai életben. "A hazai politikai kommunikáció túlságosan didaktikus. A Fidesz és az MSZP is felvett egy olyan stílust, ami igyekszik az emberek szájába rágni a dolgokat. Ezen akarunk változtatni egy új kommunikációs stílussal" - fogalmazott.

Herényi Károly megválasztására november közepén került sor azt követően, hogy Balsai István - aki 1998 nyara óta vezette az MDF parlamenti képviselőcsoportját - leköszönt tisztségéről. Balsai lemondását sokan azzal magyarázták, hogy túlzott Fidesz-szimpátiáját a pártvezetés nem nézte jó szemmel, de a párt elnökségének és frakciójának több tagja is egyetért abban, hogy nem ez, hanem a közte és Dávid Ibolya, az MDF elnöke között meglévő nézeteltérések voltak Balsai távozásának legfontosabb okai. Ezt látszik igazolni, hogy Herényi megválasztása után kijelentette: megválasztásával a képviselőcsoport stílusa azonos lesz azzal a politikával, amelyet Dávid Ibolya képvisel.