A limai nagykövetet akarja visszahívni a külügy

Vágólapra másolva!
Kraft Pétert, a limai magyar nagykövetet akarja visszahívni a Külügyminisztérium. Tóth Tamás külügyi szóvivő az [origo]-nak elmondta: Kraft várható hazarendelésének oka az, hogy nem tudott megfelelni az elvárásoknak, amelyeket a külügyi tárca támasztott a márciusban újraindított perui nagykövetség munkájával kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Tóth Tamás külügyi szóvivő megerősítette, hogy a Külügyminisztérium egyik bizottsága Kraft Péter perui nagykövet működését vizsgálja hosszú ideje. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy szakmai tevékenysége nem megfelelő, ezért elképzelhető, hogy egy-két napon belül a tárca vezetése döntést hoz a nagykövet hazarendeléséről. A szóvivő a konkrét szakmai kifogásokat nem kívánta megnevezni és a vizsgálatok tárgyáról sem kívánt elárulni semmit, amíg a tárca döntést nem hoz a nagykövetről.

A Magyar Hírlapnak több forrás is azt mondta, hogy káosz uralkodik a limai magyar nagykövetségen, olykor a munkatársak sem tudják, hol van a nagykövet, s pénzügyi visszaélések gyanúja is felmerült. Állítólag a nagykövet meglehetősen szokatlan módon leveleket íratott alá követségi dolgozókkal és azok családtagjaival, amelyekben az érintettek vállalják, hogy csak jót mondanak a főnökükről. Maga a nagykövet a lapnak csak annyit mondott, nem tud semmiféle vizsgálatról, az elsősorban gazdasági szempontok miatt újranyitott képviselet vezetőjének a munkáját pedig az minősíti, hogy az idén megötszöröződött a Peruba irányuló magyar export.