A parlament előtt a 13. havi nyugdíj

Vágólapra másolva!
A 13. havi nyugdíj bevezetéséről, az özvegyi nyugdíjak megemeléséről, és a fogyatékossági támogatásra jogosultak körének kibővítéséről rendelkezik egyebek mellett az a négy törvényt érintő szocialista párti javaslat, melyet szerdán nyújtottak be a parlamentnek. Az MSZP azt szeretné, ha az Országgyűlés még idén megszavazná a módosításokat.
Vágólapra másolva!

Az MSZP azt várja, hogy még az idén megszavazza a parlament a szociális tárgyú törvényeket módosító javaslatukat. Kórozs Lajos szocialista képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette a módosító indítványt, amely érinti a szociális igazgatásoktól és -ellátásokról, a gyermekek védelméről a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségükről, illetve a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényt.

A szocialista párt javaslata egyebek mellett megemelné a lakásfenntartási támogatást, kiegészítő családi pótlék helyett rendszeres gyermekvédelmi támogatást adna, és kiterjesztené a fogyatékossági támogatásra jogosultak körét, és megemelné . Emellett a kormányzati ciklus végére fokozatosan bevezetné a 13. havi nyugdíjat, és 2003 novemberére megemelné az özvegyi nyugdíjat.

A fontosabb változtatások közé tartozik még, hogy a betegjogi és ellátottjogi képviselő mintájára bevezetnék gyermekjogi képviselő intézményét, amely közalapítvány formájában működne, gyermekvédelmi szakértői bizottságot hoznának létre, amely átmeneti nevelésbe vétel esetén rendszeres időközönként felülvizsgálná a gyermek körülményeit.

Az utóbbi idők nagy felháborodást okozó családon belüli erőszakos cselekedetek hatására olyan jogosítványokkal ruháznák fel a veszélyeztetett szülőkről és gyermekekről gondoskodó szervezeteket, amelyek alapján megtagadhatnák az érintettek tartózkodási helyének kiadását és korlátozhatnák az iratbetekintést is.

A fogyatékossági támogatásra jogosultak körének kiszélesítésén túl megemelnék a a támogatás mértékét, ez alapesetben a mindenkori öregségi nyugdíj 65, önkiszolgálási képességének hiánya esetén pedig 80 százaléka lenne.

A 13. havi nyugdíjat fokozatosan vezetnék be , és minden év novemberében folyósítanák. 2003-ban a nyugdíj 25 százalékát fizetnék ki, és 2006-ig minden évben 25 százalékkal nőne az összeg. Az özvegyi nyugdíjakat 2003 novemberében 20-ról 25 százalékra nőnének, és a ciklus végére érnék el az 50 százalékot. E rendelkezés félmillió embert érint, végrehajtásához 3 milliárd forintra lesz szükség.

A sajtótájékoztatón részt vevő Mikesy György, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy fontos lenne, ha a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló törvény kiemelten foglalkozna a fogyatékosok problémáival.