Közlekedés - szerda

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

Budapesten szerda délben Kispesten az Ady utcában, a Kvassai zsilipnél és a 13 kerületben a Gyermektéren végeznek sebességmérést.

A Szentmihályi úton a Nyírpalota útnál átépítik az útburkolatot, ezért sötétek a jelzőlámpák torlódásra kell számítani. Az Üllői úton a Pöttyös utcánál sárgán villognak a jelzőlámpák. A Hubay Jenő téren eltörött egy víznyomócső, emiatt a Szőcs Áron utca felől Újpest felé vezető külső sávban nem lehet közlekedni. A Dózsa György úton a Vágány utca és Váci út között kertészek dolgoznak, 8.30-15 óráig munkagépekkel okoznak útszűkületet. A Váci út újpesti szakaszán az Árpád út után a befelé vezető oldalon a Vízművek szakemberei dolgoznak, a Duna felőli két sávot lezárták a forgalom elől.

Vidéki utak

A személyautósoknak Sopronnál és Hegyeshalomnál kell félórás várakozásra számítaniuk kilépéskor. Befelé csak Hegyeshalomnál kell fél órás várakozásra számítani.

Az M1-es autópályán Tatabánya közelében, az M7-en pedig a Velencei tónál halad egy pályán a kétirányú forgalom. Az M7-es autópályán a Balaton felé a Velencei tó térségében irányonként két szűkített sávon haladhatnak.

A 3-as főúton Kistarcsánál csomópontépítés miatt van forgalomterelés. A 8-as főúton Székesfehérvár és Csór között útépítés miatt kell napközben fennakadásra számítani. A 33-as főúton Besenyőtelek és Poroszló között javítják, a hortobágyi szakaszon szélesítik a burkolatot. A 47-es főúton az algyői Tisza – hídnál szélesítési munkák miatt félpályás lezárás mellett dolgoznak. Az 51-es főúton Dusnok és Sükösd között az új szekszárdi Duna-hídhoz vezető út csomópontját építik, útszűkületre számítsanak. Az 54-es főúton Soltvadkerten körforgalmú csomópont épül. Félpályás lezárás van érvényben.