Mádl kinevezte Vincét az MTI elnökévé

Vágólapra másolva!
Mádl Ferenc köztársasági elnök az MTI elnökévé nevezte ki Vince Mátyást, a HVG alapító főszerkesztőjét. Vince december 1-én foglalja el helyét, megbízatása öt évre szól. Az új elnök szerint az MTI-nek magasabb szintre kell emelnie a hírek gyártását, és gyorsabbnak is kell lennie, mint eddig.
Vágólapra másolva!

Mádl Ferenc köztársasági elnök Vince Mátyást 2002. december 1-jei hatállyal ötévi időtartamra kinevezte a Magyar Távirati Iroda Rt. elnökévé. A Köztársasági Elnöki Hivatal keddi közleménye tartalmazza: az államfő a döntést a nemzeti hírügynökségről szóló törvény alapján, a miniszterelnök javaslatára hozta meg.

Vince Mátyást, a HVG alapító főszerkesztőjét november 19-én javasolta a Magyar Távirati Iroda Rt. elnökének a kormányfő. Dorogi Sándor jelenlegi MTI-elnök mandátuma november 30-án jár le. Az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete október 3-án két elnökjelöltet, Vince Mátyást és Gazsó L. Ferencet terjesztett a kormányfő elé.

Vince Mátyás az MTI-nek nyilatkozva november 19-én azt mondta: az MTI-nek továbbra is kiegyensúlyozott, tisztességes, korrekt hírügynökségnek kell lennie, elképzelései alapján modern műszaki háttérrel megerősítve. Vince hozzátette: a piacgazdaság viszonyai között a hírügynökségnek a jelenleginél szélesebb vevőkört kiszolgáló hírszolgáltatásra kell törekednie. Az új elnök szerint a bővítés szempontjából a médián kívüli vásárlók játszhatnak nagyobb szerepet, valamint a gazdasági szféra, a kormányzat és az önkormányzatok.

Vince közölte: az MTI-ben sok érték van, amelyet elnökként meg akar tartani. Ezek között említette, hogy az MTI körül "nem forrósodott fel a levegő a médiaháborúban", és költségvetési finanszírozásában sem akadtak a Magyar Televízióhoz hasonló problémák. Vince Mátyás szerint a jó munka feltétele a nyugalom, az, hogy "egy intézmény ne kerüljön a politikai viták középpontjába."

Vince kijelentette: a hírkiadás középtávú reformjában gondolkodik, amely szerint a hírszolgáltatás jobban követné "az életmód változásait". Az új elnök szerint magasabb szintre kell emelni a hírek gyártását, nem csak műszakilag, de adatokban, tényekben és gyorsaságban is.

Vince Mátyás korábban az [origo]-t kiadó Axelero Rt. elődjének, a Matávnet Kft-nek ügyvezető igazgatója volt.