Fegyelmi eljárás nyolc rendőr ellen Gyöngyösön

Vágólapra másolva!
Fegyelmi eljárást indítanak több rendőri középvezető ellen, mert mulasztást követtek el, amikor november 1-jén csetepaté támadt egy gyászoló gyöngyösi cigány család tagjai és helyi rendőrök között. Az ügyben lefolytatott vizsgálat eredménye szerint nem volt szakszerű a rendőri intézkedés, a vezetői munkában és az irányításban mulasztások történtek.
Vágólapra másolva!

Az ORFK vezetője visszaadta a gyöngyösi ügyet a Heves megyei főkapitánynak és utasította: saját hatáskörében indítson fegyelmi eljárást azokkal a rendőrökkel szemben, akik mulasztást követtek el az intézkedés során. Krőzsel Károly, az ORFK Ellenőrzési Főosztályának vezetője hétfőn elmondta, hogy a főkapitányság álláspontja szerint nyolc, többségében rendőri középvezető követhetett el mulasztást.

Egy gyászoló gyöngyösi cigány család tagjai és helyi rendőrök között november 1-jén pattant ki összetűzés a gyöngyösi kórházban, amelynek során hat roma származású személy és több rendőr sérült meg. Az országos rendőrkapitány vizsgálatot indított az ügyben. A vizsgálat megállapította: nem volt szakszerű az intézkedés, a vezetői munkában és az irányításban mulasztások történtek. Az intézkedésben résztvevő hat rendőr ellen nem indult fegyelmi eljárás, viszont az érintett romák feljelentése miatt ügyüket a Heves Megyei Főügyészség vizsgálja.

A főosztályvezető közölte azt is, hogy a megyei főkapitánynak harminc napja van a fegyelmi eljárás lezárására, s az eredményről tájékoztatnia kell az ORFK vezetését. Hozzátette, hogy a fegyelmi eljárás során a legenyhébb büntetés a feddés, de akár a szolgálati viszonyt is megszüntethetik. A fegyelmi eljárásokat szakszerűtlen intézkedés, parancs hanyag teljesítése, vezetői reagálás gyorsaságának hiánya miatt indíthatják az érintett rendőrök ellen.