Poloska a bogácsi polgármester irodájában

Vágólapra másolva!
A rendőrség vizsgálatot indított a bogácsi polgármester, Köteles Csaba feljelentése kapcsán, ugyanis a borsodi település vezetője poloskát talált irodájában. A városvezető akkor kezdett gyanakodni, amikor több irodai beszélgetés jutott vissza hozzá más forrásból.
Vágólapra másolva!

A mezőkövesdi rendőrkapitányság megkezdte a nyomozást ismeretlen tettes ellen, szakértők vizsgálják, hogy a bogácsi polgármester által megtalált apró készülék valóban alkalmas-e arra, hogy információkat továbbítson a polgármesteri irodából.

A november elején beiktatott új polgármester akkor kezdett gyanakodni arra, hogy lehallgatják, amikor egyre több, az irodájában elhangzott beszélgetés részlete jutott vissza a fülébe. Ennek ellenére a hivatal dolgozói közül senkit nem gyanúsít. "A beszélgetés első fele, ami az irodámban történt, kiment, a beszélgetés másik fele, ami már máshol zajlott, és esetleg más is elhangzott, az nem ment ki a lakosság körébe" - mondta az RTL Klubnak Köteles Csaba független polgármester.

Nem ez volt az első lehallgatási eset polgármesteri hivatalban: a rendőrség nemrég fejezte be a győri polgármesternél talált poloska ügyében indított nyomozást - eredménytelenül.