Mérgezés tizedeli a vadállományt Pusztazámoron

Vágólapra másolva!
Szombaton több őztetemet is találtak Pusztazámoron, amelyek rágcsálóméregtől pusztultak el. Az érdi rendőrkapitányság eljárást indított az ügyben.
Vágólapra másolva!

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: az eljárás egy kft. ellen indult, mert a mérgezés a cég területén történt. A kft. számára korábban előírták a rágcsálók kiirtását, azonban azt valószínűleg nem a megfelelő vegyszerrel végezték el.

Az eddigi információik szerint a rágcsálók megfékezésére szétszórt méreg 21 őz pusztulását okozta. A szakemberek további állatok elhullását sem tartják elképzelhetetlennek. A szakértők felhívják mindenki figyelmet arra, hogy aki elhullott állatot talál, ne egye meg, mert a méreg az emberre is veszélyes lehet.