Pokorni tavasszal térne vissza

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tér vissza a nagypolitikába Pokorni Zoltán, a Fidesz képviselője, aki a napokban már felszólalt az Országgyűlésben, csütörtökön pedig sajtótájékoztatót tart a jövő évi költségvetés oktatással kapcsolatos kérdéseiről.
Vágólapra másolva!

Pokorni Zoltán júliusban mondott le a Fidesz elnöki, illetve frakcióvezetői tisztségéről, amikor tudomást szerzett édesapja ügynökmúltjáról. A politikus azóta nem vállalt közszereplést, a Fidesz nevében sem nyilatkozott. Rendszeresen részt vesz azonban a Fidesz-vezetők informális megbeszélésein, és az elnökségi üléseken is - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy a Fidesz vezető személyiségei között vannak olyanok, akik indokoltnak tartanák Pokorni visszatérését. A politikus ugyanakkor úgy látja, ez még nem időszerű. Politikusi visszatérésére várhatóan tavasszal, a Fidesz tisztújító kongresszusán kerül sor.