Hivatalos magyar maffiamérleg

Vágólapra másolva!
Elkészült a Magyarországon működő bűnszervezetekről készült összeállítás. Az adatbázis csaknem tízezer személyről és különböző bűncselekményekről tárol titkos információkat - tudta meg a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hírlap úgy értesült belügyi forrásokból: elkészült az az összeállítás, amely a Magyarországon működő bűnszervezetek tagjait, tevékenységi körét, üzleti kapcsolatait és konkurens bűnbandák egész sorát tartalmazza.

Az összegzést a "Cég", vagyis a Belügyminisztérium Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központja, hétköznapi nevén a Maffia Ellenes Központ állította össze. Az adatokból kiolvasható: a magyar alvilág nem jutott be a törvényhozásba. A lap úgy tudja, az adatokat hamarosan a közvélemény is megismerheti, de a beosztottak teljes illegalitásban maradásához ragaszkodnak.

A központ adatbázisában közel négyezer bűnözőről, több mint tízezer különböző bűncselekmény elkövetéséről tárolnak titkos adatokat. A nyilvántartásba vett személyek között nincsenek ismert politikusok, parlamenti képviselők és közéleti személyiségek. Vagyis semmilyen adat nem támasztja alá azokat a feltételezéseket, hogy a szervezett alvilág és az ország vezetői között összefonódások vannak. De több információ is utal arra, hogy a bűnözők nem mondanak le erről a lehetőségről, és igyekeznek befolyást szerezni ezekben a körökben. Természetesen a központ munkatársainak feladata, hogy meghiúsítsák az ilyen jellegű kísérleteket.