Az SZDSZ pert nyert Horváth Bélával szemben

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság csütörtökön jogerősen kétmillió forint nem vagyoni kár megtérítésére és az ítélet közzétételére kötelezte Horváth Béla egykori kisgazda országgyűlési képviselőt az SZDSZ gazdasági ügyleteivel kapcsolatos tavalyi kijelentései miatt, helyben hagyva a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét.
Vágólapra másolva!

Az ítélet szerint Horváth Béla tavaly novemberi sajtótájékoztatóin, nyilvános megszólalásaiban megsértette az SZDSZ jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait többek között azzal, hogy valótlanul állította: a pártnak 800 millió forintos adóssága van és azt bűnös módon számolta fel, valamint azt a hamis látszatot keltette, hogy az SZDSZ mérleghamisítással és a párttörvény durva megsértésével kétszer annyit költött a választási kampányra, mint amennyit bevallott, és valótlanul állította, hogy a párt pénzügyi beszámolójában be nem vallott pénzeket fordított kampánycélokra.

Az ítélet szerint Horváth Béla azzal is megsértette az SZDSZ jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait, hogy valótlanul állította: a párt Zuglóban zugértékesít, "mutyizik", és a való tények elhallgatásával azt a hamis látszatot keltette, hogy az SZDSZ volt az, amely a zuglói önkormányzattól nagy értékű ingatlant vásárolt, mely adásvételt a panama gyanúja lengi körül.

Azzal is megsértette az SZDSZ személyiségi jogait Horváth Béla, hogy valótlanul állította: a párt tiltott pénzügyi tevékenységet folytatott, pénzügyi követeléseket vett, illetve adott el, továbbá 70 millió forintos veszteséget tüntetett el a törvényeket kijátszva, és megsértette a párttörvény rendelkezéseit, amikor 1997-ben részvényt vásárolt.

A bíróság mindezen jogsértések megállapítása mellett eltiltotta Horváth Bélát a további jogsértéstől, illetve kötelezte, hogy az ítélet rendelkező részét saját költségén tegye közzé a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Blikk című napilapokban, továbbá juttassa el az MTI-hez. Ezen túl a bíróság kötelezte Horváth Bélát arra is, hogy fizessen meg az SZDSZ-nek kétmillió forintot, illetve annak 2001 novemberétől számított kamatait.