Harmincöt forintért öltek meg egy rokkantnyugdíjast

Vágólapra másolva!
Halálra rugdostak egy mosonmagyaróvári rokkantnyugdíjast. A férfit azért támadták meg, mert a rendőrség gyanúja szerint két fiatal ötszáz forintot követelt tőle, de csak harmincöt forint volt nála. A 16 és 18 éves fiatalok beismerték tettüket.
Vágólapra másolva!

Halált okozó testi sértés alapos gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 16 éves és egy 18 éves mosonmagyaróvári betanított munkást, akik a múlt hét végén a nyílt utcán összerugdaltak egy 46 éves rokkant nyugdíjast a rendőrség gyanúja szeint. A rokkantnyugdíjas a műtőasztalon meghalt.

Bánhalmi Zsolt, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapiányság életvédelmi osztályának vezetője elmondta: a fiatalok 500 forintot követeltek diszkóra a hazafelé tartó férfitől. A sértett át akarta adni a nála lévő 35 forintot.

Az összeget kirúgták a kezéből, földre teperték, ütlegelték, bakanccsal rugdosták. A megtámadott férfi bordatörést szenvedett és leszakadt a lépe. A gyors orvosi beavatkozás sem tudott segíteni rajta. A két gyanúsított az eset után egy diszkóban szórakozott.

A két fiatal beismerte a bűncselekményt. Mindketten büntetlen előéletűek, korábbi ügyeik miatt más bűntető eljárások is folynak ellenük. A rendőrség őrizetbe vette őket, és javasolja előzetes letartóztatásba vételüket az ügyészségnek.