Vágólapra másolva!
Vince Mátyást, a HVG alapító főszerkesztőjét javasolja a Magyar Távirati Iroda Rt. elnökének a kormányfő. Az elnököt a kormányfő előterjesztése alapján a köztársasági elnök nevezi ki öt évre.
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter az előterjesztést átküldte Mádl Ferenc köztársasági elnöknek. A törvényi előírások szerint az MTI Rt. Tulajdonosi Tanácsadó testülete tesz javaslatot a miniszterelnöknek az elnök személyére. Az elnököt a kormányfő előterjesztése alapján a köztársasági elnök nevezi ki öt évre. Dorogi Sándor jelenlegi MTI-elnöknek november 30-án jár le a mandátuma .

Az MTI elnöki posztjára kiírt pályázat két körben zajlott, az első fordulóban tizenhárman pályáztak, a második körbe már csak hatan jutottak be.

A Tulajdonosi Tanácsadó Testület október 3-án döntött úgy, hogy két elnökjelöltet, Gazsó L. Ferencet és Vince Mátyást terjeszti a miniszterelnök elé.

Medgyessy Péter november 13-án megbeszélést folytatott a hírügynökségi szolgáltatás legjelentősebb előfizetőivel és az újságírói érdekvédelmi szervezetek képviselőivel, majd konzultált a TTT által megnevezett két elnökjelölttel is.

Vince Mátyás korábban az [origo]-t kiadó Axelero Rt. elődjének, a Matávnet Kft-nek ügyvezető igazgatója volt.