Eltemették a hatvani családirtás áldozatait

Vágólapra másolva!
A hatvani városi temetőben kedden eltemették a településen november elején történt családi dráma három áldozatát. A gyermekeivel és magával is végző édesanyát közös sírba temették el. A harmadik meglőtt gyerek életéért még mindig küzdenek az orvosok.
Vágólapra másolva!

A temetési szertartáson hatvaniak százai, a gyermekek osztálytársai, rokonok, ismerősök és ismeretlenek kísérték el utolsó útjukra az áldozatokat. Az egymás mellett felállított három koporsóhoz vezető utat koszorúk szegélyezték, majd a közös sírhanton, hatalmas halomban álltak a virágok.

A szertartást megelőzően, már a temető kapujában arra kérték a médiát, hogy ne készítsenek hang-, fénykép-, illetve mozgóképfelvételt, betartását számos biztonsági ember ellenőrizte a temetőben.

November 5-ről 6-ra virradó éjszaka három gyermekére lőtt rá otthonukban a hatvani asszony, majd öngyilkos lett. A kisebbik lány, a 14 éves Anita a helyszínen életét vesztette, a 15 éves Csillát és a 9 esztendős Ákost pedig életveszélyes állapotban kórházba szállították. A 15 éves lány néhány nappal a lövöldözés után, a kórházban halt bele sérüléseibe, a kisfiú felépüléséért pedig azóta is küzdenek a fővárosban a Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet orvosai.