Közel 30 előállított közül csak öten szívtak

Vágólapra másolva!
A vasárnap előállított 29 ember közül 5 esetében tudták kimutatni a kábítószer-fogyasztást, a többi 24 embert elengedték. Az ügy egyik szereplője szerint legálisan tartózkodtak a helyszínen, ahol egy rendezvény után takarítottak. Bár nem tettek semmi törvénybe ütközőt, a rendőrök előállították, kihallgatták és megalázták őket.
Vágólapra másolva!

Mindössze 5 ember ellen indítottak eljárás kábítószerrel való visszaélés miatt abból a 29-ből, akiket vasárnap állítottak elő. Az öt fiatal kannabiszt fogyasztott. Hétfőn azonban már csak egy ember volt őrizetben. A drogpartiként emlegetett esemény után bevitt fiatalok közül 24-et elengedtek, és további vizsgálatokkal próbálják igazolni, hogy fogyasztottak-e tiltott szert.

A közel harminc embert a Nyugati pályaudvar közelében egy raktárnál fogták el és állították elő vasárnap. A rendőröket biztonsági őrök hívták ki.

Egy őrizetbe vett elpanaszolta az [origo]-nak, hogy egy legálisan szervezett összejövetel után tartózkodtak az épületben. A rendezvény után még többen ott maradtak pakolni és takarítani, amikor megjelentek a rendőrök. Bevittek mindenkit: büféseket, szervezőket, zenészeket. A panaszos szerint a rendőrök indokolatlanul alkalmaztak erőszakot, és a kihallgatások során megalázták őket. Ezután többségüket elengedték.