Kétnaponta bombariadó a kínai piacon

Vágólapra másolva!
Az utóbbi 25 napban 12 bombafenyegetés érte a józsefvárosi kínai piacot, legutóbb tegnap reggel volt bombariadó. A hatalmas terület kiürítése, tűzszerészeti ellenőrzése akkora rendőri létszámot igényel, hogy ilyenkor veszélybe kerül a kerület közbiztonsága - mondta a VIII. kerületi rendőrség kapitánya. A piac működését ellehetetlenítő bombafenyegetések mögött a rendőrség gazdasági érdeket sejt.
Vágólapra másolva!

Október 22-én, nem sokkal a piac bezárásáról szóló hírek megjelenése után érte először bombafenyegetés a józsefvárosi kínai piacot, ezzel együtt összesen 12- szer volt bombariadó az utóbbi alig egy hónap alatt. A piac működése ellehetetlenül, hiszen szinte minden másnap be kell zárni néhány órára, a vevők pedig nem jönnek vissza a kényszerszünetek után - mondta az [origo]-nak az egyik kereskedő. A több ezer embernek munkát adó piacról október elején terjedt el, hogy bezárás fenyegeti, a terület tulajdonosa, a MÁV közleményében tudatta, hogy 2004 februárja után nem hosszabbítja meg bérleti szerződését a piac üzemeltetőjével. A Komondor Kft. azonban erről nem tud, vagy nem akar tudomást venni, az üzemeltető cég vezetője állítja: határozatlan időre kötött szerződésük van a terület tulajdonosával.

A hatalmas piac kiürítése, tűzszerészeti átvizsgálása akkora rendőri létszámot igényel, hogy ezekben az órákban veszélybe kerül a kerület közbiztonsága is - mondta az [origo]-nak Perlaki Attila rendőr ezredes, VIII. kerületi kapitány. A zegzugos piac tökéletes átvizsgálására azonban nem is elég ez a néhány óra, arra egy hét is kevés lenne. Bombát eddig egy alkalommal sem találtak a rendőrök, a legutóbbi, csütörtöki alkalommal petárdákat foglaltak le egy árustól, de ennek nincs köze a bombariadókhoz. A közveszéllyel való fenyegetések ügyében titkos és nyílt nyomozás is folyik, a kerületben hatfős rendőri csoport - szakérők bevonásával - foglalkozik az üggyel - mondta a VIII. kerületi kapitány. A rendőrök többek között azt is vizsgálják, hogy kinek állhat érdekében a piac működésének akadályozása. A piac kereskedői között elterjedt, hogy ha folytatódnak a fenyegetések, a rendőrség bezárathatja a piacot, ezt azonban a kerületi kapitány cáfolta. "Nincs törvényi alapja, hogy emiatt bezárják a piacot" - mondta.

A nyomozók szerint lehet számítani újabb bombariadókra, ugyanakkor remélik, hogy a fenyegető hamarosan hibázni fog, és akkor sikerül - a megbízójával együtt - leleplezni. A kerületnek van már tapasztalata hasonló ügyekben, 1998-ban egy olyan férfit fogtak el, aki fővárosi pályaudvarok, hidak felrobbantásával fenyegetőzött. Akkor személyes sérelem vezette a fenyegetőt, akire négy és fél év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki, most azonban gazdasági érdeket sejt a háttérben a rendőrség.

A józsefvárosi kínai piacot 1994-95-ben is érte hasonló sorozatos bombafenyegetés, akkor szigorúbb biztonsági beléptető rendszert vezettek be, amit azonban ma már nem használnak. A kerületi rendőrség újra hasonló rendszer alkalmazását javasolja, ez ügyben már tárgyalnak az üzemeltető céggel.

A rendőrség a terület tulajdonosától úgy értesült, hogy az üzemeltetővel kötött szerződésük határozatlan időre szól, de újratárgyalási lehetőséget ír elő 2004 februárjára. A VIII. kerületi rendőrség kapitánya szerint a terület tulajdonosának minél előbb világossá kéne tennie, hogy mi a szándéka a piac területével, mert ennek az egész városra kiható közbiztonsági következményei lesznek. Ennek érdekében tárgyalást kezdeményezett a MÁV-val, az üzemeltetővel, a kínai konzullal és a kerületi polgármesterrel.