A lövöldözés után elfogták az embercsempész társait

Vágólapra másolva!
Két társát elfogták annak az embercsempésznek, aki csütörtökön autójával elütött egy határőrt. A keresett bűnöző autójára többször is rálőttek, de elmenekült.
Vágólapra másolva!
Nézze meg a helyszínen készült videót!http://www.mindentudas.hu/attached/20021115bajcsylovoldozes.rm

Egy körözött embercsempészt próbáltak megállítani csütörtök este a határőrök Budapest V. kerületében. A határőrök egy bűnügyi akció keretében üldözték a keresett férfi autóját, majd leszorították, és megpróbálták megállásra bírni. A volánnál ülő féri nem állt meg, felhajtott a járdára, és áthajtott az egyik határőr lábán. A másik határőr fegyveréből több lövést adott le az autóra, de az embercsempésznek sikerült elmenekülnie. A férfi később megállt a Nagysándor József utcánál és papírjait, mobiltelefonját a kocsiban hagyva gyalog menekült tovább.

Az elgázolt határőr könnyebb sérüléseket szenvedett. Annak kiderítésére, hogy jogszerűek voltak-e a lövések, vizsgálatot indítottak. Megállapították, hogy az autóra irányuló, figyelmeztető lövések leadása jogszerű és indokolt volt, miután a sofőr a járőr életét veszélyeztette.

Nagy erőkkel keresik a már büntetett előéletű férfit, aki egy embercsempész hálózat prominens alakja. Szombathelyen elfogták két társát, akik éppen törököket próbáltak átcsempészni a határon.