Sínbuszt és vonatmenedzsereket ígérnek a panaszos ingázóknak

Vágólapra másolva!
A Budapest-Esztergom vonalon ingázók csütörtöki tiltakozó megmozdulásukon aláírásgyűjtő íveket, és kifogásokat adtak át a MÁV és a közlekedési minisztérium képviselőinek. Az újpesti vasútállomáson összegyűlő utasok a folyamatos késések és a rossz utazási feltételek miatt tiltakoztak. A MÁV új sínbuszokat és a menetrendre és a tisztaságra is ügyelő vonatmenedzsereket ígért.
Vágólapra másolva!

A Budapest-Esztergom vasútvonalon ingázók azt kifogásolták, hogy a vonalon túl hosszú a menetidő, gyakran meghibásodnak és rendszeresen késnek a szerelvények. Vámosi Lívia, az egyik főszervező közölte: a Piliscsaba és a főváros közötti harminc kilométeres távot egy óra alatt teszi meg a vonat, majd hozzátette: száz évvel ezelőtt is pontosan ugyanennyi volt a menetidő. A szószóló kifogásolta, hogy hetente többször is előfordul 20-30, de akár 40 perces késés. Mint mondta, a vonatok ismételt késése három embernek a munkahelyébe került.

A feltételek javításán kívül a tiltakozók szeretnék elérni, hogy az év végén a MÁV tárgyaljon velük a menetrendről. Hosszú távú céljaik közé tartozik még, hogy a vonalon HÉV-szerű elővárosi vasutat alakítsanak ki. A panaszos ingázók egy hónapon belül várnak választ felvetéseikre.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Horváth Lajos, a Gazdasági és közlekedési minisztérium osztályvezetője - miután átvette az aláírási íveket és a tiltakozók háttéranyagát - megígérte, hogy átadja azokat a miniszternek. A tiltakozók felvetéseire válaszolva elismerte hogy ez a vasútvonal már nem tudja kiszolgálni a mostani igényeket, de demagóg felvetésnek minősítette azt, miszerint tíz kilométer új autópálya árából a teljes vonalat fel lehetne újítani.

A MÁV részéről Tényi János személyszállításai szakigazgató az [origo]-nak elmondta, hogy az orosz államadósság terhére kapott vadonatúj sínbuszokkal kívánnak enyhíteni a gondokon, emellett vonatmenedzsereket is munkába állítanak a vonalon. Az ő faladtuk lesz, hogy jelezzék a központnak a műszaki problémákat, a tisztasággal, valamint a menetrend betartásával kapcsolatos gondokat. Hozzátette, ezekkel az intézkedésekkel a MÁV kimerítette kapacitását.

A főszervező az [origo] kérdésére, elmondta: ha nem történik előrelépés az ügyben, újabb tiltakozó akciókat szerveznek.