Kezdődik a parlamenti vita a Btk. módosításáról

Vágólapra másolva!
A büntető jogszabályok módosításáról szóló előterjesztés enyhébben rendelkezik a drogfogyasztókról: ismét lehetőség lesz a büntetés helyett a kényszergyógykezelést választani. A szeptember 11-i amerikai terrorcselekmények hatására bekerül a Btk.-ba egy rész, mely az önpusztító terrorcselekmények ellen lép fel.
Vágólapra másolva!

A büntető jogszabályok, illetve a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés hatályon kívül helyezi a büntetési tétel középmértékére vonatkozó rendelkezéseket, új szabályozást vezet be a terrorcselekményekkel kapcsolatban, és a jelenleginél differenciáltabb rendelkezéseket ír elő a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények szankcionálásánál.

Bárándy Péter igazságügy-miniszter kedden a parlamentben, a javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában a középmérték kapcsán elmondta, a bíró, aki az ügyet és az elkövetőt megítéli, visszakapja azt a szabadságot, ami megilleti mint a harmadik hatalmi ág tevékenységének tényleges gyakorlóját. Szólt arról is, hogy a javaslat visszaállítja az egyfokú, illetve kétfokú enyhítés eredeti kereteit, mellőzi a bűnhalmazatnál a büntetés enyhítésének a különös méltánylást érdemlő esetre való korlátozását.

A terrorcselekményekkel kapcsolatos új szabályozásról szólva Bárándy Péter elmondta, ezt indokolja a cselekmények természetének megváltozása.

A miniszter jelentős szemléletváltozást tükröző módosításnak nevezte a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre vonatkozó változtatásokat: az előterjesztés a jelenleginél erőteljesebben tenne különbséget a kábítószer fogyasztója és a terjesztő között.