Megegyezés a fővárosi egyeztetésen

Vágólapra másolva!
Létrejött a Fővárosi Közgyűlés öt frakciója között a megegyezés a testület új bizottsági struktúrájáról. A konszenzusos előterjesztésről jövő szerdán rendkívüli ülésen dönthet a közgyűlés. A korábbinál kettővel több, összesen 21 bizottság lesz. A közgyűlés 12 éves fennállása óta először valósul meg az az elv, hogy minden pártnak minden bizottságban lesz legalább egy képviselője.
Vágólapra másolva!

Gy. Németh Erzsébet MSZP frakcióvezető örömét fejezte ki amiatt, hogy a koalíciós pártoknak sikerült ez ügyben megállapodniuk az ellenzékkel, és így a jövő héten megkezdhetik működésüket a bizottságok.

Közölte azt is, hogy a koalíciós pártok között is közel van a megegyezés. Bízik abban, hogy a hét végén a személyi kérdések eldőlnek, és kedden aláírhatják a koalíciós megállapodást, szerdán pedig dönthetnek a főpolgármester-helyettesekről is.

Geberle Erzsébet SZDSZ frakcióvezető-helyettes megjegyezte: a koalíció elfogadhatatlannak tartotta Deutsch Tamásnak azon javaslatait, amelyek a parlamenti gyakorlat leképezésére irányultak. Így például azzal sem értettek egyet, hogy a bizottságokban helyettesíthessék egymást a pártok delegáltjai. A parlamenttel ellentétben ugyanis a fővárosban a bizottságok döntési jogkörökkel rendelkeznek.

Deutsch Tamás Fidesz-MKDSZ frakcióvezető közölte: nincs szó konszenzusról ez ügyben. Azért fogadták csak el az MSZP-SZDSZ diktátumát, hogy végre működhessenek a bizottságok. Deutscz szerint a parlamenttől eltérően nem jött létre politikai egyetértés ez ügyben, mivel az MSZP-SZDSZ nem adott választási lehetőséget az ellenzéknek, csupán közölte, hogy mely bizottságokról hajlandó lemondani. Szerinte az általuk benyújtott 14 bizottságos javaslathoz képest rosszabb és drágább megoldás született.

Zsinka László MIÉP frakcióvezető örül annak, hogy ezután minden bizottságban lesz képviselőjük, illetve, hogy négy alelnöki és kilenc külső helyet is kapnak.

Szőke László, az MDF frakcióvezető-helyettese sikernek tekinti, hogy két elnöki poszthoz jutottak.

Az egyaránt 5-5 fős MDF és MIÉP frakció összesen 42 képviselői helyet kap az összesen 235 bizottsági helyből. A fennmaradó helyeken mandátumarányosan osztozik a 24 fős MSZP-, a 17 tagú SZDSZ- és a 16 fős Fidesz-MKDSZ frakció.

A bizottsági elnöki posztok közül 13-at a várost vezető MSZP-SZDSZ, 8-at az ellenzék kap. Az alelnökök közül 26-ot az MSZP-SZDSZ, 16-ot pedig az ellenzék jelöl. E javaslat közgyűlési elfogadása után a 26 ellenzéki képviselőből, 2 kivétellel mindenki bizottsági elnök vagy alelnök lesz.

A bizottsági elnöki posztok közül 8-at az MSZP, 5-5 az SZDSZ és a Fidesz-MKDSZ, 2-t az MDF, 1-et pedig a MIÉP tölthet be. A szocialistáké lesz a tulajdonosi, a pénzügyi, az eurointegrációs, a kereskedelmi, az oktatási, a környezetvédelmi, a városrendészeti és a civilszervezetekkel foglalkozó bizottság. Az SZDSZ adja a város üzemeltetési, a kulturális, az egészségügyi, a szociális, valamint az ifjúsági és sport bizottság elnökét.

A Fidesz-MKDSZ jelölhet elnököt a közbeszerzési, a várostervezési, az összeférhetetlenségi, a kisebbségi és a jogi bizottság élére. Az MDF adja a pénzügyi ellenőrző és az informatikai, a MIÉP pedig a foglalkoztatási bizottság elnökét.

A 16 ellenzéki alelnöki poszt közül 9-re a Fidesz-MKDSZ, 4-re a MIÉP, 3-ra pedig az MDF tehet javaslatot. Az MSZP és SZDSZ esetében ahol az egyik párt adja az elnököt, ott a másik alelnököt jelöl.

A közgyűlés jelenleg hatályos szervezeti szabályzata szerint a képviselők a főpolgármester 529 ezer forintos havi fizetésének 23 százalékát kapják alapilletményként. A bizottsági munkában résztvevő képviselő tiszteletdíja, független attól, hogy hány testületben tevékenykedik, az alapdíj 50 százalékával növekszik.

A bizottsági elnökök 100 százalékos, az alelnökök pedig 75 százalékos alapdíjnövelést kapnak. A bizottságokba delegált úgynevezett külső, szakértő tagok a képviselők alapdíjának felére jogosultak.