Budapesten követik el a legtöbb bűncselekményt

Vágólapra másolva!
Elkészült az ország bűnügyi térképe. A statisztikai adatokból összeállított térkép szerint a fővárosban kétszer annyi bűncselekményt követnek el, mint a legkevésbé fertőzött Borsod megyében.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA kormány bűnmegelőzési programjának részeként elkészült az ország bűnügyi térképe. A tavaly elkövetett bűncselekmények statisztikai adatainak összesítéséből összeállított térkép szerint Budapesten és Pest megyében a legrosszabb a helyzet. Közlekedési balesetek, közrend elleni bűncselekmények, betörések, rablások is a fővárosban és vonzáskörzetében történtek messze a legnagyobb számban. A fővároson belül is a Nagykörút és a Duna közötti utcák, a Moszkva tér és az Üllői út környéke bűnügyileg a legfertőzöttebb.

A bűncselekmények számát tekintve a főváros után Somogy, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye következik. A legkevesebb bűnügy Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében történt tavaly. Budapesten több mint kétszer annyi bűncselekményt követtek el 2001-ben, mint Borsodban. A megyéken belül általában a nagyvárosok vonzzák inkább a bűncselekményeket.

Hegedűs András, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára szerint a most elkészült és nyilvánosságra hozott bűnügyi térkép segítségével könnyebben meg lehet majd határozni az ország legfertőzöttebb pontjait, ahová érdemes a kamerás térfigyelő rendszereket telepíteni és a rendőrségnek fokozottabban felügyelni a közbiztonságra. Emellett a térkép a közlekedés szerevezésében is segíthet: a térképre felkerülnek a baleseti gócpontok is. Ezekre a helyekre azért érdemes figyelni, mert könnyebben megelőzhetőek lesznek a balesetek. A későbbiekben pedig a rendőrség szakértői elemezni fogják, hogy a térképen szereplő "forró pontok" miért alakultak ki és hogyan lehet ezeket megszüntetni.