Baló indul az MTV elnökségéért, Friderikusz nem

Vágólapra másolva!
A köztévé elnöki tisztjéért folyó versengésben újra indul Baló György - tudta meg a Népszabadság. Friderikusz azonban várhatóan nem pályázik. Az új jelentkezők között van Kapuvári Gábor.
Vágólapra másolva!

Friderikusz Sándor várhatóan nem indul újra az MTV elnöki posztjáért, Baló György azonban igen. A köztévét jelenleg Ragáts Imre ügyvezető alelnök irányíthatja. Az előző versengésben Baló jutott a legtovább, miután a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség jelölte a posztra, a társadalmi szervezeteket képviselő civil kurátorok azonban leszavazták. A szeptember végi kudarc után újra kiírták a pályázatot, melynek jelentkezési határideje szerdán jár le. Baló a Népszabadságnak megerősítette, hogy újra indul a posztért.

Öten biztosan újraindulnak azok közül, akik az előző versengésben is részt vettek: Komlós András, Kósa Somogyi György, Szabó Stein Imre, Szenes Andrea és Székely Ferenc. A lap úgy tudja, hogy Siklósi Beatrix is meghosszabbítja pályázatát. Hat új jelentkező is van, köztük Kapuvári Gábor, aki több műsornak is főszerkesztője volt. A szavazás december hatodikán lesz.

Az új vezetőnek eléggé meg lesz kötve a keze, miután az elmúlt hónapokban jelentősen átalakult a köztévé, és sok kérdés már eldőlt. Az ügyvezető négy éves szerződést kötött a Nap-keltével, és Rudi Zoltán hírigazgatóval. Megváltozott a köztévé műsorstruktúrája, melyben jelentős összegekért megszerzett új sztárok és új műsorok vannak.