Tízmilliárd forintot kap félezer település

Vágólapra másolva!
Több mint félezer önkormányzat 10,1 milliárd forinthoz juthat a tulajdonukban levő gázközművek korábbi privatizációja miatt egy kormányjavaslat szerint. A gázvezetékek, telephelyek, irodaházak ugyanis az önkormányzatok tulajdonai voltak, amelyek a gázszolgáltatók privatizációja során magánkézbe kerültek.
Vágólapra másolva!

Több mint 10 milliárd forintot kap a privatizált gázközmű vagyonáért 551 település egy parlament elé beterjesztett kormányjavaslat szerint. A törvénytervezet az 1993 augusztusa és 1995 december 31-e között önkormányzati hozzájárulásból létesített, de a gázszolgáltató társaság tulajdonába került és az állam által privatizált gázközmű-vagyonra vonatkozik. Az 1993 augusztusa előtt privatizált önkormányzati gázközműért tavaly 63 milliárd 600 millió forintott fizettek ki az érintett önkormányzatoknak.

A legtöbb pénz, 386 millió forint, a nyíregyházi önkormányzatnak jár a tervezet szerint, a nem megyeszékhelyek között pedig Érd városa juthat a legnagyobb összeghez, 298 millió forinthoz.

Az 551 település önkormányzata - amennyiben elfogadják a javaslatot - az új költségvetési törvény hatályba lépését követő 60. napon kapja meg a gázközműért járó pénzét.

Az érintett megyeszékhelyeknek járó összegek (forintban)

Pécs164 millió
Békéscsaba9 millió
Miskolc346 millió
Szeged24 millió
Székesfehérvár70 millió
Győr175 millió
Debrecen59 millió
Eger25 millió
Szolnok57 millió
Salgótarján108 millió
Kaposvár27 millió
Nyíregyháza386 millió
Szekszárd17 millió
Szombathely7 millió
Veszprém 129 millió
Zalaegerszeg65 millió



forrás: a vonatkozó tervezet melléklete